A Pfizer vakcinája a második oltástól számítva egy hét után fejti ki hatását. Tehát összességében egy hónap után nyújt védettséget a koronavírus ellen – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.
Galgóczi Ágnes elmondta, ez azt jelenti, hogy az első oltás után sem lehet a higiéniai szabályokon „lazítani”, továbbra is be kell tartani azokat. Elmondta azt is, a Pfizer már elérhető vakcinája krónikus betegek számára is adható. Ugyanakkor van néhány kivétel. Ezek közé tartozik az akut lázas betegség, a várandósság és az allergia a vakcina valamelyik összetevőjére. „Egyébként 16 év felett ez a védőoltás mindenkinek ajánlott” – hangsúlyozta Galgóczi Ágnes.
Azoknak, akik már átestek a betegségen, azt javasolják, hogy a gyógyulástól számítva három hónapon túl oltassák be magukat, de a vakcina egyébként bármikor beadható a gyógyultaknak – közölte.
Forrás: MTI