A strandröplabda is helyet talált Újkígyóson

strandröplabda Fotó: Körös Hírcentrum

Strandröplabda szakosztály szerveződött két évvel ezelőtt Újkígyóson. A cél elsősorban az volt, hogy a fiatalok sportolási palettája még színesebb legyen. A részletekről Korcsog Lászlóval, a csapat edzőjével beszélgettünk.

Korcsog László mint az Újkígyósi Királyteam Kickbox Akadémia vezetője és edzője többször volt már a Körös Hírcentrum stúdiójának vendége. Emellett a Strandröplabda Sport Kft. újkígyósi csapatának edzőjeként és az újkígyósi általános iskola testnevelő tanáraként is dolgozik. Rendszeresen szembesült azzal, hogy a fiatalok nagyon keveset mozognak. Egy ismerősével, Budai Balázzsal beszélgetve arra jutottak, hogy létrehoznak egy újkígyósi strandröplabda szakosztályt. Budai Balázs nem mellesleg a strandröplabda válogatott szövetségi kapitánya, így adott volt a valódi szakmai felügyelet is.

Elindult a toborzás az iskolában, a városban, 30-35 fővel el is kezdhették a munkát. Amit a sportágról érdemes tudni, hogy a teremröplabdával ellentétben kétfős csapatok játsszák. Homokban játsszák, ami megnehezíti a mozgást. Kezdetben kiegészítő, nyári sportágként gondoltak rá, hogy például a két versenyszezon között is tudjanak mit csinálni az aktív sportolók. Versenyeken is indulnak, az U20-as korosztályban. Viszont a 20 év alattiak kategória igen széles a csapatnál. Könnyített versenyekre járnak, ami például engedi a labda megfogását is. Ezekkel a könnyített szabályokkal a kezdőbbek is sikerélményhez juthatnak.

Korcsog László azt szeretné elérni, hogy 2021 végére legalább 80 aktív tagja legyen a sportegyesületnek. A következő projekt pedig a közös tréningruha lesz a sportolók számára, ezzel is erősítve a csapatszellemet. Előbb-utóbb jó lenne egy megfelelő pályát is kialakítani a településen, ez viszont anyagilag nem egyszerű. Illetve folyamatosan keresik azokat a gyerekeket, akiket érdekelhet ez a sportág, hogy kellő mennyiségű utánpótlása legyen a klubnak.

A teljes interjút itt meghallgathatják:


Kövessen minket Facebookon!