Klinikaigazgató: sokkal nagyobb lett az intenzív osztályok terheltsége

mentők, intenzív, oltás, gócpontok, fertőzöttek, idősotthonban Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ahogy több lett a koronavírus-fertőzött sokkal nagyobb lett az intenzív osztályok terheltsége – hangsúlyozta Gál János, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Kiemelte azt is, hogy “az intenzív ki fog tartani”. Gál János elmondta, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elrendelte plusz 50 intenzív ágy felállítását. A szakember elmondta: jelenleg azt látni, hogy hogy sokkal több beteg kerül az intenzív osztályra, a fiatalabb korosztályból is. Az egészségügyi dolgozók a rendelkezésre álló eszközökkel és gyógyszerekkel segítik az életben maradás esélyeinek növelését.

hirdetés

Gál János szerint “ez a vírus kiszámíthatatlan”, változik. Ezért is fontos az intenzív terápia érdekében, hogy legyen elegendő lélegeztetőgép – hangsúlyozta. Kérdésre válaszolva elmondta: angol kollégái arról számoltak be, hogy ott is sok ember került kórházba, ami megterhelte az egészségügyi ellátórendszert. A szakember úgy értékelt: emberfeletti, amit az egészségügy minden szakterületén, de különösen, amit az intenzív osztályokon végeznek Magyarországon.

hirdetés

Gál János nagyon fontosnak nevezte, hogy minél előbb megkapják az emberek a koronavírus elleni vakcinát. Kiemelte: a Magyarországon engedélyezett oltóanyagok biztonságosak, egyik esetében sem találkoztak komoly szövődménnyel. A Semmelweis Egyetem klinikaigazgatója szerint az oltás beadatása mindenkinek “erkölcsi kötelessége” – írja az MTI.

hirdetés