Romániában megnyitották az oltáselőjegyzést a teljes lakosság előtt

átoltottság, Romániában, fertőzöttek, Koronavírus, vakcina, Budapest, oltás Fotó: MTI/Mónus Márton

Romániában megnyitották hétfőn a teljes felnőtt lakosság előtt a koronavírus elleni oltáskampány előjegyzési portálját, ezzel megkezdődött a kampány harmadik szakasza.

hirdetés

A rendszerben kisebb fennakadásokat okozott a jelentkezők rohama, de az időszakos üzemzavarokhoz feltehetően a portál szoftverfrissítése is hozzájárult. Hétfőtől már nemcsak a szabad időpontok közül választhatnak a jogosultak, hanem várólistára is feliratkozhatnak az általuk kiválasztott oltóközpontnál.

hirdetés

A honlapot működtető Különleges Távközlési Szolgálat (STS) cáfolta, hogy elérhetetlenné vált volna az előjegyzési portál. A STS hétfői közleménye szerint már az első három órában több mint 41 ezren foglaltak időpontot a szabad helyek közül. És több mint százezren iratkoztak fel várólistára. Délután négy óráig az ország megyéinek több mint felében elfogytak a szabad időpontok. Bukarestben pedig már több mint 60 ezren szerepeltek az oltóközpontok várólistáin.

Romániában az ország túlnyomó részében lezárult az oltáskampány első, egészségügyi dolgozókat érintő szakasza. A továbbra is zajló második szakaszban pedig a 65 év felettieket, a krónikus betegeket, a társadalom számára kiemelten fontos munkát végző, illetve fokozott fertőzésveszélynek kitett foglalkoztatási csoportokat oltják. A második szakasz tehát nem ért véget. Az ezzel párhuzamosan áprilisban kezdődő harmadik szakasz idején is – a kampányt koordináló bizottság ígérete szerint – elsőbbséget fognak élvezni az első két szakaszban kiemelt társadalmi rétegek képviselői.

A hétfőtől bárki számára elérhetővé vált előjegyzés során a rendelkezésre álló oltások 75 százalékát a 65 év felettieknek és krónikus betegeknek, 25 százalékát pedig a kulcsfontosságú ágazatok dolgozóinak ajánlják fel. De ha egy-egy oltóközpontban nem telnek be a helyek, a rendszer értesíti azokat a – harmadik szakaszban beoltható – jelentkezőket, akik szintén feliratkoztak az adott központ várólistájára. A hadsereg oltóközpontjait továbbra sem tették elérhetővé az előjegyzési portálon a civilek előtt. Annak ellenére, hogy Nicolae Ciuca védelmi miniszter pénteken azt ígérte: hétfőtől bárki foglalhat időpontot a katonák és családtagjaik számára létesített zárt hálózatban.

Romániában a múlt héten politikai botrány robbant ki. Kitudódott, hogy több száz kivételezettet – köztük katonák és állami tisztségviselők családtagjait – oltottak be még az orvosok előtt. És több mint négyezer, elsőbbségre nem jogosult állampolgárt a krónikus betegek előtt. A húszmilliós lakosságú Romániában eddig csaknem másfél millió embert oltottak be koronavírus ellen. Több mint 710 ezren pedig mindkét dózist megkapták – írja az MTI.

hirdetés