Szlovéniában elindult a járvány harmadik hulláma

korlátozások, maszkot, maszkviselési, fogyasztóvédelmi, szlovén, Ausztriában, fogyasztóvédelem, koronavírus Csehországban, maszk, Romániában járvány, fertőzöttek Illusztráció: Pixabay

Bizonyos, hogy Szlovéniában már elkezdődött a világjárvány harmadik hulláma, miközben az ország még mindig a második hullám magas fertőzöttségi adataival küzd – írta szombaton Twitter-bejegyzésében Mateja Logar járványügyi szakember, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakcsoportjának vezetője.

hirdetés

Szlovéniában heti átlagban ötödével nőtt az új esetek száma a megelőző héthez képest. Logar szerint a szakértők már mindent elmondtak, amit tudtak, most az egyes emberek felelősségén és hozzáállásán múlik, hogy a tetőzés ne döntsön újabb csúcsokat.
Janez Jansa kormányfő borúlátásának adott hangot közösségi oldalán. „Minden nappal közelebb vagyunk a vörös szakaszhoz” – írta, hozzátéve, hogy a megbetegedések többségét a gyorsabban terjedő brit vírusmutáns okozza. „Sajnos az idei április a tavalyihoz lesz hasonló” – hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy a járvány első hulláma után több hónapon át tartó lezárások következtek.

hirdetés

Szlovéniában szombatra 1030-cal 205 548-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában hat beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3967-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 485-en vannak kórházban, 88-an intenzív osztályon. Horvátországban az elmúlt napon 1186 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 256 805-öt. Szombatra tízen haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5753-ra emelkedett. Kórházban 931 beteget ápolnak, közülük 89-en vannak lélegeztetőgépen.

Az országban negyedik napja emelkedett ezer fölé a napi új esetek száma, amire január közepe óta nem volt példa. Eközben szombaton öt nagy horvátországi városban is tüntettek a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések ellen. A legtöbben – kétezren – Split-Dalmát megyében, ahol a Tengermelléki-Fennsíki megye után a legtöbb fertőzöttet regisztrálták az országban.

MTI

hirdetés