Gyomaendrődön is oltják a lakosságot

oltópont Békés megyében Fotó: Békés Megyei Kormányhivatal/Lehoczky Péter

Már hét oltóponton oltanak a megyében – hangsúlyozta Takács Árpád kormánymegbízott a Gyomaendrődi Szakorvosi Rendelőintézetben hetedikként kialakított oltóponton tett látogatásán szerda reggel.

A megyei oltási munkacsoport vezetője kifejtette: a Gyomai járásban élők oltakozását teszi egyszerűbbé, könnyebbé, gördülékenyebbé a héten megnyitott oltópont, hiszen így a járásban élő, oltópontra irányított, alapvetően idősebb személyek helyben, utazás nélkül vagy lényegesen kevesebb utazással vehetik fel a vakcinát. Ennek köszönhetően Békéscsabán, Gyulán, Mezőkovácsházán, Orosházán, Szarvason, Szeghalom és immáron Gyomaendrődön is oltópont működik a megyében. Ez különösen fontos a jelen helyzetben, hiszen több fronton és egyre gyorsuló ütemben zajlik a koronavírus elleni védekezés Békésben is, és a járvány elleni küzdelemben a rendelkezésre álló leghatékonyabb fegyverünk a védőoltás és a kormány által meghozott intézkedések maradéktalan betartása – húzta alá a kormánymegbízott.

hirdetés

A Békés Megyei Kormányhivatalba hétfőn Sinopharm-vakcina, kedden AstraZeneca-oltóanyag érkezett. Ezeket a szállítmányokat is a megyei háziorvosi praxisok kapják meg, hiszen tovább folytatódik a lakosság koronavírus elleni első körös és ismétlő oltása – számolt be a héten érkezett vakcina szállítmányokról Takács Árpád. A háziorvosok az előzetesen regisztrált, 65 év feletti, krónikus betegségben szenvedő személyek első körös és ismétlő oltását végzik az elkövetkezendő napokban is. Ezzel egyidejűleg folytatódik a háziorvosok által oltópontra irányított személyek oltása is. Az oltópontokon Pfizer és Szputnyik V-vakcinát használnak a szakemberek – tette hozzá a kormánymegbízott.

A korábban járványügyi korlátozások miatt kimaradt szociális intézményekben a napokban megtörtént a gondozottak és bentlakók második körös, ismétlő oltása. A héten újabb rendvédelmi dolgozók vehették fel Békésben is a védőoltást – mondta Takács Árpád.