Elkészült a békéscsabai nyomdaipari képzőközpont

békéscsabai nyomdaipari képzőközpont Fotó: Körös Hírcentrum

A Modern Városok Program keretében valósulhatott meg a megyeszékhelyen a Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpont kialakítása, amely egy új tanműhely létrehozása mellett a kollégium fejlesztését is lehetővé tette.

hirdetés

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium már komoly hagyományokkal rendelkezik a nyomdászok képzése terén. Azonban mivel egyre több, magasan képzett szakemberre van szükség, a Modern Városok Program projektjei közé bekerülhetett a nyomdaipari tudás- és képzőközpont létrehozása. A fejlesztés két részből állt. Egyrészt sor került a korábbi tanműhely átalakítására és bővítésére, valamint a kollégium részleges felújítására. A kivitelezésre fordítható támogatási összeg közel 2 milliárd forint volt.

hirdetés

Mucsi Balázs, a szakképzési centrum főigazgatója a projekttel kapcsolatban megosztotta, egy valódi sikertörténetről beszélhetünk. A gazdaság szereplői, a szakmai szervezetek, az oktatási intézmények, és maga a városvezetés közösen vágott bele egy olyan fejlesztésbe, amelynek kimutatható számok alapján jövője van. Sántáné Fazekas Tünde, a centrum nyomdaipari gyakorlati oktatásvezetője szintén kiemelte, hogy az utóbbi években jelentősen felgyorsult a nyomdaipar fejlődése.

békéscsabai nyomdaipari képzőközpont
Fotó: Körös Hírcentrum

Számos új géppel bővült az iskola eszközparkja, ezzel is azt szolgálva, hogy a diákok tudása még szélesebb körű legyen. Az eddigi képzés az ofszet technológiát fedte le, ami a legelterjedtebb a városban és az országban is. Ezen a területen nem is volt szükség gépparkbővítésre. Viszont például egyre inkább foglalkozni kell a flexónyomtatással, ami főleg a csomagolóipar területén kezdte el térhódítását.

A teljesség igénye nélkül az alábbi eszközökkel bővült a géppark. A beruházás egyik alappillére a hatszínes, keskenypályás, meleglevegős és LED-UV szárítóművekkel is felszerelt Mark Andy flexóberendezés. A maximális pályaszélesség 330 mm, hat nyomómű után alsó és felső stancolásra van lehetőség, akár a két stancamű együttes használatával. A nyomtatás maximális sebessége 200 m/min. Kiemelten fontos volt az innovatív és környezetkímélő szárítási megoldás. Tudomásuk szerint ez az első ilyen berendezés az országban.

Nagy előrelépés a szakma oktatásában a Kodak Flexcel NX Narrow hibrid nyomóforma-készítő rendszer üzembe állítása. Mostantól filmet, ofszet nyomólemezt és flexókliséket is elő tudnak állítani a tanműhelyben. A levilágító berendezés SquareSpot termofeje magas felbontásban (2400 dpi) képes előhívásmentesen levilágítani 640 × 838 mm méretben TIL (Termo Imaging Layer) filmet.

Nagy büszkeség még az inline digitális könyvgyártó rendszer. A Canon Varioprint 6180-as fekete-fehér digitális nyomtatója 350 × 500 mm-es íveket tud kinyomtatni. Az íven elő- és hátoldalon négy-négy, vagyis összesen nyolc könyvoldalt lehet egy időben nyomtatni. A gép sebessége egy A4-es lapméret esetén 90 lap elő- és hátoldali nyomtatás percenként. Így például egy A6-os méretű könyvből 720 oldalt tudnak kinyomtatni egyetlen perc alatt úgy, hogy az elő- és a hátoldal illeszkedése tökéletes. A gép rendkívül tiszta munkakörnyezetet biztosít, a nyomtatott ívek azonnal megszáradnak, a nyomat nem fog, a festék nem száll. Környezetvédelem szempontjából fontos megemlíteni, hogy az ózonkibocsátása gyakorlatilag nulla.

Az inkjet technológiát az Arizona 1380 GT táblanyomtató képviseli. 1250 × 2200 mm-es ívekre és tekercses nyomathordozóra is képes nyomtatni, a papír mellett műanyagra, üvegre, plexire, de akár fára is lehet vele nyomatot készíteni. Ezt a technológiát kiválóan kiegészíti a Konsberg kivágó gép. A Kongsberg X digitális kivágóasztal több mint húszféle anyag megmunkálására ad lehetőséget. Vágás, riccelés, bígelés, perforálás, V-vágás, fúrás, marás biztosítják az egyszerű utómunkától (pl. dobozgyártás) akár a bútorgyártásig terjedő feladatok elvégzését.

Az emeleten kialakítottak három számítógéptermet, míg a földszinten egy oktatóterem áll rendelkezésre. A teremben a diákok számára 55 nyomdaipari szoftverekkel felszerelt iMac kapott helyet, az oktatók mobilitását MacBook PRO notebook-ok biztosítják. A Központban összesen nyolc darab digitális tábla került elhelyezésre.

hirdetés