Békéscsabai kábítószer-kereskedővel szemben került sor vádemelésre

Fotó: Police.hu

A Gyulai Járási Ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat egy most 19 éves büntetett előéletű békéscsabai férfi ellen, aki 2019 folyamán rendszeresen értékesített marihuánát és extasy-t. Kábítószer-kereskedelem miatt kell bíróság elé állnia társának, egy 26 éves büntetlen előéletű gyulai férfinak is, aki csekély mennyiségű kábítószerre átadással valósította meg a bűncselekményt.

hirdetés

2019-ben az akkor 17 éves terhelt ismeretlen forrásból extasy tablettákat, valamint marihuánát szerzett meg annak érdekében, hogy a kábítószereket anyagi haszonnal értékesítse Békéscsabán és a környező településeken több személynek, és ezáltal rendszeres jövedelemre tegyen szert, megélhetését a kábítószer eladásából biztosítsa. Ezen felül egyes ismerőseinek ingyenesen is átadott kábítószert, valamint abból – esetenként ismerőseivel együtt – fogyasztott is.

kábítószer kereskedő Békéscsaba
Fotó: Police.hu

A fiatal férfi vevőkörébe legalább 13 személy, köztük fiatalkorúak is beletartoztak, illetőleg kapcsolatban állt a 26 éves másik terhelttel, neki nemcsak értékesítette a kábítószert, de volt, hogy elcserélték egymás bírtokában lévő drogokat. A 19 éves férfi békéscsabai lakóhelyén foganatosított kutatás során a rendőrök 176 db extasy tablettát és közel 13 gramm marihuánát foglaltak le, az előbbiek egy részét egy tolltartóban találták meg.

A járási ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a büntetett előéletű fiatal férfit az előkészítő ülésen történő beismerése esetén is fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és közügyektől eltiltásra, míg büntetlen előéletű társát felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje. A járási ügyészség indítványt tett a 19 éves férfi vonatkozásában a cselekményével elért haszon vagyonelkobzás keretében történő elvonására, a lakóhelyén lefoglalt kábítószerek elkobzására, valamint arra, hogy a bíróság kötelezze őt a nyomozás során felmerült, közel 1,5 M Ft-os bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik.

hirdetés