György István: az oltási program húsvét alatt is dinamikusan halad

Oltási, háziorvosoknál Fotó: MTI/Mónus Márton

A magyar oltási program továbbra is nagyon dinamikusan halad és húsvétkor sem áll le, hiszen a vakcinák életeket menthetnek – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiának nyilatkozva.

György István kifejtette, pénteken újabb 64 ezer Moderna-vakcina került ki a megyei oltási munkacsoportokhoz, vasárnap pedig további 229 ezer AstraZeneca-oltóanyag érkezik. Magyarország kétszeres oltási sebességgel halad a nagy uniós tagállamokhoz, például Németországhoz, Franciaországhoz és Olaszországhoz képest – tette hozzá. Az államtitkár emlékeztetett, három nap alatt 78 ezer pedagógust tudnak beoltani, a jövő héten pedig az óvodai nevelők, a szakképzésben dolgozók és a különböző gondozást nyújtó intézményekben nevelő pedagógusok kapnak vakcinát mintegy 100 ezres nagyságrendben. Eközben a honvédség és az operatív törzs együttműködésével öt oltóbusz indult el, a járművekkel 22 500 oltás adható be egy hónapban – mondta György István.

hirdetés

Szólt arról is, Budapesten a korábbi négy helyett már tizennyolc szakrendelőben oltanak. György István arra kérte a kismamákat és a gyermeküket anyatejjel táplálókat, hogy a háziorvosuktól igényeljék a Pfizer-, illetve a Moderna-oltásokat, amelyeket vagy a háziorvosi rendelőben, vagy az oltópontok egyikén vehetnek fel.

A kismamák esetében a második trimesztertől ajánlott az első oltás, míg a második a szülés után, a gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyák pedig a baba egyéves koráig kérhetik az oltást, amelynek beadásával kapcsolatban a háziorvosoknak egyéni mérlegelési lehetőségük van – mondta az államtitkár. György István aláhúzta, már a teljes társadalom előtt kinyitották az oltási lehetőséget, de továbbra is elsőbbséget élveznek az idősek és az alapbetegségekben szenvedők, a sorrend meghatározásában viszont nagy döntési szabadságot adtak a háziorvosoknak. (MTI)