A kerékpárosok is sokat tehetnek a biztonságos közlekedésért

kerékpárosok, békés, kerékpározás, bicikli, közlekedés Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

A tavasz és a jobb idő beköszöntével egyre többen választják a kerékpárt mint közlekedési eszközt. Éppen ezért a legfontosabb tudnivalókról, szabályokról kérdeztük Zahoránné Márton Brigitta rendőr főtörzsőrmestert, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya Balesetmegelőzési Csoportja előadóját.

Lassan beköszönt a tavasz és ezzel együtt a kerékpárosok számában, illetve a közlekedésben nagy változások következnek be. Szeretnék ezzel kapcsolatban pár jó tanácsot elmondani, illetve felhívni a figyelmet az alapvető szabályok betartására – emelte ki Zahoránné Márton Brigitta. A folyamatos használat előtt mindenképpen ellenőrizni vagy ellenőriztetni kell a kerékpár műszaki állapotát.

Lényegesek a kerékpár kötelező felszerelései:

– könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezés,
– két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezet, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat,
– csengő,
– elöl fehér, vagy kadmium sárga fényt adó lámpa, hátul piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző,
– folyamatosan égő vagy villogó lámpa,
– előre egy fehér, hátulra egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverő,
– legalább az első keréken 2 darab borostyán sárga színű, oldalsó fényvisszaverő (küllőprizma).

hirdetés

Ha ezeket a felszereléseket rendbe tesszük, akkor már tettünk a saját biztonságunkért és megelőzhetünk egy esetleges közlekedési balesetet. Nagyon fontos tisztában lenni a kerékpáros közlekedés alapvető szabályaival. A tapasztalatok is azt mutatják, hogy a kerékpárosok nem minden esetben ismerik a rájuk vonatkozó szabályokat.

A KRESZ a kerékpárosokra is vonatkozik

A főbb szabálytalanságok közé tartozik, hogy sok kerékpáros kerékpárútként használja a gyalogjárdát, amellyel veszélyeztetik a gyalogosokat és saját testi épségüket. A KRESZ szabályai szerint tilos kerékpározni a gyalogjárdán, kivéve, ha az úttest minőségileg alkalmatlan arra, de maximum 10 km/h sebességgel. Táblával megjelölt főútvonalon nem kerékpározhat 12 életévét be nem töltött személy, ezért ő ebben az esetben, ha kerékpárút nincs, akkor a gyalogjárdán kerékpározhat maximum 10 km/h sebességgel.

Következő gyakori szabálytalanság, hogy a kerékpáros nem száll le a kerékpárról a kijelölt gyalogos átkelőhelyen történő áthaladásakor. A KRESZ szabályai szerint a gyalogátkelő helyen kerékpárral, azon ülve tilos áthajtani, le kell szállni és a kerékpárt tolva kell átkelni. Békéscsabán, illetve megyeszerte számos helyen került kihelyezésre a „Hajtva tilos, tolva szabályos” figyelmeztető tábla, amelyek erre a szabályra hívják fel a figyelmet. Viszont azokon a helyeken, ahol a kerékpáros átvezetések megtalálhatóak a gyalogos átkelőhelyek mellett, ott csak az átvezetésen szabad kerékpározni. Fontos, hogy a kerékpáros átvezetéseknél esetlegesen kihelyezett elsőbbségadás kötelező jelzőtáblákat kerékpárosként is vegyük figyelembe és ha kerékpárosként elsőbbségadásra vagyunk kötelezettek, akkor ezeket szigorúan tartsuk be – tette hozzá Zahoránné Márton Brigitta.

A láthatóság az év minden időszakában lényeges. Lakott területen kívül a láthatósági mellény, valamint éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a kerékpáron elhelyezett világító berendezések használata kötelező. Emellett kerékpáron csak egy 16 évet betöltött személy szállíthat egy 10 évet be nem töltött személyt. Miért is említem ezt meg? Többször lehet találkozni a városban bicikliző középiskolás fiatalokkal, akik egymást szállítják a kerékpárjaikon. Akár a hátsó ülésen, akár a vázon és előfordult már olyan is, hogy a kormányon. Nagyon balesetveszélyes lehet, hiszen a kerékpárt vezető személyt zavarhatja a szabad és biztonságos kilátásban a vázon vagy a kormányon ülő személy.

A jól megválasztott gyermekülés elengedhetetlen

Kisgyermek szállításánál elengedhetetlen a gyermekbiztonsági rendszer, amelyben megfelelően rögzíthető a gyermek. Egy esetlegesen be nem csatolt gyermek az ülésben történő hirtelen mozdulatai miatt elveszíthetjük egyensúlyunkat. A kerékpárra a gyermekülés olyan módon szerelhető fel, hogy az ülés és a rajta ülő gyermek a vezetőt a kilátásban és a vezetésben ne akadályozza, a kerékpár világító- és jelzőberendezéseit ne takarja. Az ülésfelület súlypontjának a jármű hosszanti függőleges szimmetriasíkjában, a tengelysíkok között kell elhelyezkednie.

A vezető háta mögött közvetlenül elhelyezett gyermekülés azzal a feltétellel megengedett, hogy háttámlával és a gyermek méretére beállítható, általa ki nem kapcsolható, a kibújást minden körülmények között megakadályozó utasvisszatartó rendszerrel van ellátva. Az üléshez kapaszkodót és lábtartót is fel kell szerelni, és a konstrukciónak meg kell akadályoznia, hogy a gyermek lába a kerékkel érintkezésbe kerülhessen. Az ülés, a kapaszkodó és a lábtartó nem lehet összefüggésben a kormányzott kerékkel, valamint az azzal együtt elforduló szerkezettel.

Az idősebb, 65 év feletti korosztályra jellemző, hogy a kerékpárjuk kormányára akasztva szállítják a nehéz csomagjaikat egy bevásárlást követően. Ez is vezethet balesethez, hiszen sokkal könnyebben elveszíthetik egyensúlyukat és eleshetnek a kerékpárral. A KRESZ szabályai szerint kerékpáron is tilos kézben tartott mobiltelefont használni, hiszen a kerékpáron ülő személy járművezetőnek számít. A kétkerekű, illetve gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője a forgalmi okból történő megállás során sem használhatja a mobiltelefont. Azt gondolom, ahogyan a gépi meghajtású járművezető figyelmét is erősen elvonja, úgy a kerékpár vezető személy sem tud megfelelően koncentrálni a közlekedésre. A fülhallgató használatáról is tennék említést, hiszen egy napjainkat nagyon súlyosan érintő jelenség – tette hozzá a szakértő.

A teljes interjút itt meghallgathatják:


Kövessen minket Facebookon!