Galgóczi Ágnes: nem kell különbséget tenni az oltások között

Galgóczi Ágnes

Jól halad az oltási program Magyarországon, már több mint 2,6 millióan kapták meg a koronavírus elleni védőoltást – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályának vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében online sajtótájékoztatón, pénteken.

hirdetés

Galgóczi Ágnes hozzátette: 1 millió 126 ezer embernek már a második oltást is beadták. Az idősek csaknem 90 százaléka már részesült védőoltásban, de nagyon fontos, hogy a járványügyi és a higiénés szabályokat továbbra is betartsák – hangsúlyozta. Magyarországon a lakosság átoltottságának aránya 26,7 százalék, amellyel az ország második az Európai Unióban; az EU átlagos átoltottsága 13,8 százalékos – mondta az osztályvezető. Kiemelte, a jövő héttől már hat védőoltás lesz elérhető Magyarországon. Az oltások között nem kell különbséget tenni, hiszen mindegyik hatásos és biztonságos.

hirdetés

Galgóczi Ágnes elmondta azt is, eddig több mint négymillióan regisztráltak a védőoltásra, de továbbra is arra kérnek mindenkit, aki oltást szeretne, hogy regisztráljon. Jelezte, a háziorvosok már a praxisukba tartozó regisztráltak teljes névsorát megkapják, így ők választhatnak, hogy kit oltanak be a rendelőben és kit irányítanak oltóközpontba.

A járványügyi adatokról elmondta, az elmúlt napon 7325 új fertőzöttet regisztráltak, így a pandémia kezdete óta 705 815 embert regisztráltak fertőzöttként. Elhunyt 285, többségében idős, krónikus beteg, kórházban 11 363 embert kezelnek, közülük 1364-en szorulnak lélegeztetőgépre.

MTI

hirdetés