Herczeg Tamás: Új pályázati lehetőség a vállalkozások újraindítására

Vállalkozás, bolt, kiskereskedelem Fotó: Pixabay

A héten bejelentett Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program a vidék fejlesztését és a járvány utáni gazdasági újraindítást egyaránt segíti – adta hírül legutóbbi sajtóközleményében Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

Gazdasági újraindítási program a vidék számára!

Hamarosan, még tavasszal indul a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program, amelynek alapvető célja a beruházások ösztönzése. Ezzel a Magyar Falu Program (MFP) kedvezményezetti köre tovább bővül. A falusi kisboltokat működtető vállalkozások mellett most már más profilú mikrovállalkozások is részesülhetnek az újraindítási program forrásaiból. Első körben 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre a tíznél kevesebb embert foglalkoztató cégeknek. Egy társaság 2-10 millió forintot kaphat, a forrás kombinálható a 10 millió forintos újraindítási gyorskölcsönnel.

A program lényege, hogy kistelepüléseken működő kisvállalkozások kis összegű támogatásokra pályázhatnak. Ezek a juttatások a szintlépés lehetőségét jelentik a cégek számára. A támogatás intenzitása legfeljebb 70 százalék, vagyis 100 forintonként maximum 70-et vállal át az állam a beruházás költségéből. A forrás fordítható bérekre, gépekre, műhelyekre, információs technológiai fejlesztésekre és képzésekre is. Számítások szerint az új pályázati lehetőség legalább 4-5000 mikrovállalkozás számára biztosíthat forrást az újrainduláshoz.

A 2020. évi országos adatok azt mutatják, hogy a regisztrált vállalkozások (1 810 356) 76.6 százaléka (1 387 313) tíz főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztat. Ám ezeknek a vállalkozásoknak a döntő többsége 5000 főnél nagyobb településen van bejegyezve, vagy végzi a tevékenységét. Békés megyében a regisztrált vállalkozások száma 2021. február 28-án – a KSH adatai szerint – 64 718 volt, ami ugyan közel 870-nel kevesebb, mint egy évvel korábban, de szinte megegyezik a 2018-as számmal (64 747).

Nemcsak minden élet, hanem minden vállalkozás is számít! Az új pályázati lehetőség a Magyar Falu Programmal összhangban nyílik meg. Az MFP – amelyre eddig 600 milliárd forintot fordított a kormány –, már a harmadik évében jár. A program több pilléren nyugszik. Ide sorolható a Falusi Családi Otthonteremtési Kedvezmény (Falusi CSOK), amelyet – 100 milliárd forint értékben – már csaknem 20 ezer család vett igénybe. Külön a civil szervezetek számára lett meghirdetve a Falusi Civil Alap, amelyben idén több alprogramra is pályázhatnak a szervezetek.

Az alacsonyabb rendű állami utakat 2500 kilométer hosszúságban újították vagy újítják fel a program keretében (ide sorolhatók egyebek mellett a Gyula-Kétegyháza közötti 4434. számú út egyes szakaszai). Folyamatosan jelennek meg a pályázatok az önkormányzatok, az egyházközségek, a civil szervezetek számára. Két év alatt 12 ezer nyertest hirdettek, és ezzel 130 milliárd forint értékben indítottak fejlesztéseket, programokat.

A Békés megyei 1. számú választókerületben 8 olyan település – Csabaszabadi, Gerendás, Csorvás, Kétegyháza, Kétsoprony, Kondoros, Szabadkígyós, Telekgerendás – található, amelynek a lakosságszáma nem éri el az 5000 főt, így jogosult a Magyar Falu Programban való részvételre. A kiírás első évében, 2019-ben a választókerületbe 228,7 millió forint plusz forrás érkezett. Ez az érték 2020-ban már 351,5 millió volt, és a pályázati kategóriák, valamint a programban részt vevők körének bővülésével 2021-ben tovább emelkedhet az MFP keretében a térségbe érkező fejlesztési források összege.

Zajárnyékoló falak és passzív akusztikai védelem

Döntés született a 120. számú vasútvonal Békéscsaba-Lökösháza szakaszának korszerűsítési munkáira kiírt közbeszerzési eljárásban. Ezt követően még az év első felében szerződést köt a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a tendert elnyerő kivitelező céggel. A tervezett ütemezés szerint a tényleges munkálatok az év második felében kezdődhetnek el. A fejlesztés során a vasúti pályát kétvágányúsítják. Valamint megerősítik, hogy alkalmas legyen a 160 km/h-s sebességű használatra.

Megújulnak az érintett vasútállomások, megállók (Szabadkígyós, Kétegyháza, Lökösháza), valamint Kétegyházán külön szintű kereszteződésként közúti felüljáró épül. A vonatközlekedés sebességének növekedése zajszint emelkedéssel is járhat. De a vasúti pálya melletti lakóövezetek ebből a tervek szerint semmit nem érzékelnek majd, mivel a 127 milliárdos fejlesztésben zajvédelmi elemek is szerepelnek. Ezügyben a NIF Zrt-vel vettem fel a kapcsolatot és jeleztem a lakosságtól érkező felvetéseket – tette hozzá Herczeg Tamás.

A cég vasútfejlesztési igazgatójától, Kikina Artúrtól kértem tájékoztatást a beruházással kapcsolatban, akitől azt információt kaptam, hogy az érintett szakaszon zajárnyékoló falak épülnek, valamint „a zaj- és rezgésvédelem megfelelő biztosítása érdekében a projekt keretében passzív akusztikai védelem megvalósítása is szerepel” a tervekben – árulta el a képviselő. A vasútépítési projekt keretében, a hozzá kapcsolódó környezetvédelmi engedélyben foglaltak szerint kerülnek kialakításra a zajárnyékoló falak. A NIF Zrt.-től kapott információk alapján Békéscsaba területéhez tartozóan 1800 méter, Kétegyháza esetében 1977 méter, Lökösházán pedig 1756 méter hosszúságú zajvédő fel építése várható.

Koronavírus járvány, oltás

Már több mint 4 millióan regisztráltak oltásra, ami öt hét alatt mintegy másfél millióval nőtt. Az oltásra regisztrált 65 év felettieknek már több mint 90 százaléka megkapta a vakcinát. A háziorvosok által behívott és szervezett oltandókról mindig a háziorvos hatásköre és felelőssége dönteni. A háziorvosok szakma vezetői ajánlást is kidolgoztak annak érdekében, hogy segítsék a háziorvosokat abban, hogy mely kockázati krónikus betegséggel rendelkezőknek biztosítsanak elsőbbséget.

A várandós kismamák védettsége kiemelten fontos, hiszen az ő immunitásuk a magzat számára is biztonságot nyújt. Ezért kerestem meg levélben valamint személyesen Gulyás Gergő kancelláriaminisztert és György István államtitkárt. Először javasoltam, hogy a várandósok és gyermekük védelme érdekében a velük egy háztartásban élők oltására soron kívül kerülhessen sor, illetve, miután az orvosok, a vírus kutatásával foglalkozó szakemberek nemzetközi vizsgálatokra alapozva teljesen biztonságosnak ítélték a vakcinát, kértem, hogy az oltási munkacsoport tegye lehetővé a kismamák soron kívüli oltását, hiszen ez két élet (a várandós és a magzat) védettségét teszi lehetővé – fogalmazott Herczeg Tamás. Örömteli, hogy ma már elmondható: a várandós és kisgyermeküket anyatejjel tápláló anyukák önkéntes oltakozására is van lehetőség.

Az oltási programot egyedül a Magyarországra érkező vakcina mennyisége korlátozza. A  múlt héten érkezett 250 ezer Szputnyik vakcinát az NNK megvizsgálta és oltásra engedélyezte. Csütörtöktől megkezdődhet a kiszállítása a kórházi oltópontokra, ahová a háziorvosok szervezik az oltandókat. Praxisonként átlagosan 50 embert küldhetnek oltásra. A szerdán érkezett 246 870 adag Pfizer-vakcinából 114 ezret második körös oltásokra használnak, 100 ezer adagot a pedagógusok oltására, több mint 32 ezerre pedig a háziorvosok szervezhetnek oltandókat.

A szerdától szerdáig tartó jelenlegi oltási hét oltási terve a következő: Folytatódik a regisztráltak oltása a kórházi oltópontokon Pfizerrel, Szputnyikkal, a háziorvosoknál AstraZenecával. A pedagógusok soron kívüli oltása lehetővé teszi az óvodák, iskolák újraindítását és azt, hogy a gyermekes szülők is dolgozhassanak. Eddig több mint 100 ezer pedagógus kapta meg az oltást és kedden újabb 100 ezer a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kapott SMS-ben behívót a soron kívüli oltásra. Az oltás csütörtök és vasárnap között lesz a kórházi oltópontokon és ezúttal is Pfizer vakcinával történik.
 A pedagógusok soron kívüli oltásának április 1-3. között tartott első körére 78 ezer már korábban regisztrált pedagógus kapott meghívót, közülük 66 685 fő (85%) jelent meg az oltáson és kapta meg a vakcinát. Az akció előtti hetekben is már 33.634  fő pedagógus kapott oltást.

Az oltás továbbra is önkéntes és ingyenes. Békés megye továbbra is a kevésbé fertőzött megyék között található, a napi új esetszámot, és az elmúlt heti esetszámokat tekintve is a három legkevésbé fertőzött megye között vagyunk. A Nemzeti Népegészségügyi Központ legutóbbi adatai alapján Békéscsabán a koronavírus koncentrációja a szennyvízben emelkedett mértéket mutat. Ugyanakkor stagnáló a tendencia, ami alapján nem várható az új fertőzöttek napi számának növekedése.

Békés megye az oltási programban az országos átlagnak megfelelően halad. Minden oltási héten beadásra kerül a megyébe érkező teljes vakcina mennyiség. A járványügyi korlátozások fokozatos feloldása a beoltottak számához kötődik. Amint elérjük a 3 millió beoltottat, újabb enyhítés következhet. Erre jó eséllyel jövő héten sor kerülhet. A következő mérföldkő május eleje lehet, akkora elérhetjük az első védőoltást megkapók számát tekintve a 4 milliós határt. Az iskolák újranyitásával kapcsolatban péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök úr elmondta, hogy nincs értelme megnyitni a középiskolákat az érettségik előtt. Mint ahogy tavaly, idén is csak írásbeli érettségit szerveznek. Ezek lebonyolítását követően, május 10-től ülhetnek vissza az iskolapadokba a középiskolások – zárta gondolatait a képviselő.


Kövessen minket Facebookon!