Szijjártó: 400 ezer helyett egymillió kínai vakcina érkezik április végéig

Szijjártó Péter, orosz Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes 400 ezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Szijjártó Péter elmondta, a vírust akkor lehet legyőzni, hogy ha minél előbb be tudják oltani a magyar embereket, ehhez pedig oltóanyagra van szükség, mégpedig sokra. “Sajnos az elmúlt időszakban azt láttuk, hogy a Brüsszel által intézett beszerzés akadozik, rendszerint előfordul, hogy az előzetesen ígértnél, leszerződöttnél, vártnál kevesebb vakcina jön, vagy komplett szállítmányok esnek ki. Így van ez most körülbelül félmillió nyugati vakcinával is” – mutatott rá a miniszter.

hirdetés

Hozzátette, ezért a kormány tárgyalásokat folytatott a kínai partnereivel arról, hogy a májusra esedékes vakcinaszállítmányok egy részét hozzák előre áprilisra. Így az áprilisra esedékes 400 ezer oltóanyagon felül a kínai partnerek a májusi szállításból 600 ezer oltóanyagot előrehoznak. Ez azt jelenti, hogy az április végéig esedékes 400 ezer helyett egymillió kínai vakcina érkezik két részletben – jelezte Szijjártó Péter, hozzáfűzve: ezáltal ellensúlyozni tudják a kieső nyugati szállítmányt.

MTI