Pörneki Attila: Meg fog látszódni a befektetett munka az érettségi eredményeken!

Kossuth, pörneki Fotó: Körös Hírcentrum

Pörneki Attila, a Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójaként azt látja, hogy az év végéhez közeledve egyre aktívabbak a diákok. Az elkövetkező feladatokról kérdeztük az intézményvezetőt a Körös Hírcentrum stúdiójában.

Az online oktatás kezdeti nehézségei szépen lassan eltűntek a rendszerből, jól halad az oktatás. Az év végi vizsgák azonban nem lesznek egyszerűek az igazgató véleménye szerint. Az előző évben csupán néhány hónapot voltak otthon a végzősök, idén azonban csak néhány hónapot vettek részt jelenléti oktatáson. Igyekeznek jelenleg is, bár online, de minden órát megtartani. Az érettségi tárgyakból plusz órákat is tartanak, ebből Pörneki Attila is kiveszi a részét.

hirdetés

Szakmai gyakorlatokat is március elejéig tarthattak a cégek a diákoknak, addig nem is jeleztek problémát a vállalkozások. Jelenleg ezen a területen is online kapják a feladatokat a tanulók. A cégek várják vissza a fiatalokat, hiszen munka van és nekik pedig szükségük van a gyakorlásra. A felnőttek oktatása ugyancsak zajlik, az interneten keresztül kapják ők is a feladatokat.

A tanév lezárásán már most dolgoznak az iskola munkatársai. A végzősök esetében erre április végéig kerül sor, ellenőrzik az osztályzatok mennyiségét, ha kell, javítási lehetőséget biztosítanak. A ballagás a tavalyihoz hasonlóan online zajlik majd. A többi évfolyamtól remélhetőleg már személyesen köszönhet majd el a tantestület.

A Kossuth tagiskolában is nagyon jól sikerült a pályaorientáció. Pörneki Attila kiemelte, nagyon odafigyeltek annak idején a szakmabemutató kisfilmekre, az online tartalmakra. Az aktuálisan látható beiskolázási számok jobbak, mint a tavalyiak, tehát elégedettek egyelőre az eredményekkel.

A teljes interjút itt hallható: