Országos tisztifőorvos: ne válogassunk a vakcinák között!

Minden oltóanyag, amelyet a magyar lakosság rendelkezésére bocsátanak, hatásos és biztonságos – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken, bejelentve azt is, hogy módosítanak az AstraZeneca vakcinájának beadási idején.

Müller Cecília hozzátette: sok oltásra váró kérte, hogy három hónapnál korábban szeretné megkapni ennek az oltásnak a második adagját. Ezt most egyénileg lehetővé teszik – mondta -, azonban ezt az igényt az oltópontokon kell jelezni. Az előrehozott oltás beadásához arra van szükség, hogy legyen legalább 10 jelentkező, aki a megbontott ampullából kinyerhető tíz adaggal beoltható, így az oltóanyag nem vész kárba – tette hozzá. Elmondta, hogy jelenleg időpontfoglalással a Sinopharm, az AstraZeneca és a Pfizer vakcinájára lehet jelentkezni. Közölte azt is, hogy megvizsgálták és megfelelőnek találták az eddig beérkezett 52 800 Janssen-vakcinát, amelyeket az oltóbuszokon használnak majd fel.

hirdetés

Az idősotthonok vezetőitől azt kérte, a csütörtökön kihirdetett és életbe lépett határozata szerint tegyék már a hétvégén lehetővé az intézményben lakók látogatását, illetve azt, hogy az otthonok lakói elhagyhassák az intézményt. Ismertette: a péntek reggeli adatok szerint a beoltottak száma 3 913 550, a 4,6 millió regisztrált 78 százaléka. A második oltást 1 880 897-en kapták meg. Közölte azt is, hogy folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok, amelyeket a vizsgálatok után azonnal eljuttatnak az oltópontokra és a háziorvosokhoz. Hozzátette: pénteken 324 ezer adag AstraZeneca-vakcina érkezett. Müller Cecília megerősítette, hogy már a 16-18 éveseket is lehet regisztrálni az oltásra, őket Pfizer-vakcinával oltják majd május 10-től.

Kitért arra is, hogy nem ellenjavallt az oltás 3-6 hónapon belül annak sem, aki átesett a fertőzésen. A szakirodalmat említve elmondta: akinél enyhe lefolyású volt a koronavírus-fertőzés, annak szervezetében kevesebb ellenanyag termelődött, akinél súlyosabb állapot lépett fel, annál több, így valószínűleg tovább is védett.

Müller Cecília elmondta, kórházban 5937 embert kezelnek a vírus szövődményeivel összefüggésben, közülük 677-en szorulnak lélegeztetőgépre. Mint mondta, ezek a számok arra intenek mindenkit, hogy a járvány még tart, “itt van közöttünk”. A tisztifőorvos arra kérte az oltásra várókat, ne válogassanak a vakcinák között, mert aki válogat, megfertőződhet, és nem tudhatja, milyen kimenetele lesz a betegségnek.

A tisztifőorvos arra kérte az oltásra várókat, ne válogassanak a vakcinák között, mert aki válogat, megfertőződhet, és nem tudhatja, milyen kimenetele lesz a betegségnek. Az idősotthonok vezetőitől azt kérte, csütörtökön kihirdetett határozata szerint tegyék már a hétvégén lehetővé az intézmények látogatását, illetve azt, hogy az otthonok lakói elhagyhassák az intézményt.

MTI