Autóbuszok hordoznak fontos baleset-megelőzési üzenetet Békés megyében

Juhász Evelin / Fotó: Police.hu

Autóbuszok hordoznak fontos baleset-megelőzési üzenetet Békés megyében. A rendőrség a közlekedési kultúra napján a Volánbusz Zrt. és kreatív középiskolások diákok segítségével igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy menet közben kockázatos mobiltelefont használni.

Sajnos mindennapos jelenséggé vált, hogy a járművezetők menet közben mobiltelefont használnak, telefonálnak, üzenetet írnak vagy olvasnak, netán közösségi oldalakon jelentkeznek be. A közlekedők többsége tisztában van az erre vonatkozó szabályokkal és azzal is, hogy milyen veszélyekkel jár, ha megosztják a figyelmüket. A rendőrség a mindennapos közlekedésrendészeti szolgálatellátás és kifejezetten az ilyen járművezetők forgalomból való kiszűrésére szervezett ellenőrzések során is igyekszik tudatosítani, hogy az a közlekedő, aki menet közben mobiltelefont használ, nagy kockázatot vállal. Magát, családját és közlekedő partnereit is veszélybe sodorhatja – hangsúlyozta a közlekedési kultúra napján „A mobil az öné, a veszély közös” Békés megyei kampány megnyitóján Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese.

hirdetés
A képen balról jobbra látható: Fejes Miklós, a Volánbusz Zrt. forgalmi régióigazgatója; Dzurek Gabriella, a Volánbusz Zrt. Békés megyei forgalmi üzemvezetője; Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese / Fotó: Police.hu

Békés megyében az elmúlt években több baleset vizsgálata során derült ki, hogy a baleset okozója éppen mobilozott, amikor a szerencsétlenség történt. Nagykamaráson úgy ment neki egy személygépkocsi egy lakóház kerítésének, hogy közben a jármű vezetője bejövő hívást fogadott. A vezetés közben telefonáló fiatalember súlyosan megsérült. Kaszaper külterületén egy személygépkocsi vezetője menet közben egy üzenetet akart elolvasni, emiatt lassítás és fékezés nélkül nekiütközött egy műszaki hiba miatt álló tehergépkocsinak. A balesetben többen súlyosan megsérültek.

Előfordult, hogy egy autós úgy hajtott be egy vasúti átjáróba, hogy az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére nem engedte el az érkező vonatot. Kiderült, hogy a nő, aki súlyos életveszélyes sérülést szenvedett mobilon beszélt, amikor a baleset történt. Szarvason egy kerékpáros a mobiltelefonjával a kezében biciklizett, így nem vette észre, hogy a kerékpárúton keresztben áll egy tehergépkocsi, és nekihajtott. Békés és Tarhos között egy személygépkocsi vezetője egy kanyar után áttért a szemközti sávba és összeütközött a szemből érkező autóval. A vétlen autó vezetője a helyszínen életét vesztette. A vizsgálat során kiderült, hogy a balesetet okozó fiatal fiúnak a barátja adta kölcsön az autóját azért, hogy amikor megérkezik vonattal Békéscsabára, érte tudjon menni a vasútállomásra. A fiú sietett, mert a barátja az állomáson várt rá. Útközben egyszer a mobiltelefonjával le is fényképezte az autó kilométeróráját és a fotót elküldte a barátjának azért, hogy lássa, minél hamarabb oda akar érni hozzá. A fotó elkészítése után néhány perccel megtörtént a tragédia.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a Volánbusz Zrt. és a Szeberényi Gusztáv Evangélikus Művészeti Szakgimnázium diákjainak segítségével arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy akik szabálytalankodnak, nemcsak magukat, utasaikat, családtagjaikat, de közlekedő partnereiket is veszélybe sodorhatják. Felelőtlenségük miatt a szabályosan közlekedő is megsérülhet, meghalhat. Mindenkit hazavárnak, ezért nagyon fontos lenne, hogy mindenki érezze: a közúti közlekedésben való részvétel felelősséggel jár. Mindenkinek vigyáznia kell magára, utasaira és tekintettel kell lennie másokra is.

Békés megyében 2021. május 11-én, a közlekedési kultúra napján öt helyközi viszonylatban közlekedő autóbusz hátoldalára kerül fel plakátrajz. A buszok a megye minden pontjára eljuttatják a fontos baleset-megelőzési üzenetet. A baleset-megelőzési bizottság reményei szerint a rajzok és a szlogen minden közlekedőt szabálykövetésre ösztönöz majd. A plakátrajzokat Lenkefy Luca, Bartolák Flóra, Nagy Rebeka, Juhász Evelin és Király Henrietta készítették.

A képen balról jobbra látható: Lenkefy Luca, Bartolák Flóra, Nagy Rebeka, Juhász Evelin és Király Henrietta. Fotó: Police.hu

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságnak és a Volánbusz Zrt.-nek nem ez az első közös kezdeményezése, a jó együttműködésnek köszönhetően ez már a harmadik kampányuk. Másfél évvel ezelőtt, 2019 szeptemberében egy olyan iskolabuszt indítottak útjára, amelynek oldalán és hátoldalán a példamutatás fontosságára figyelmeztető matricák láthatóak. Ugyanebben az évben, decemberben pedig öt, szintén helyközi járatú autóbusz hátoldalára kerültek fel a Szeberényi Gusztáv Evangélikus Művészeti Szakgimnázium grafikus diákjai által készített plakátrajzok, melyek többek között a gyorshajtás, a szabálytalan előzés következményeire, illetve a biztonsági öv használatának fontosságára hívják fel a figyelmet. Az akkor felmatricázott buszok azóta is közlekednek, láthatóak a forgalomban.