Edzésből, közel sem csúcsformában érkezik a budapesti Európa-bajnokság hétfőn kezdődő úszóversenyeire a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka.
Többek között erről beszélt a 32 éves klasszis az M4 Sportnak adott interjújában a tenerifei edzőtáborban, ugyanakkor hozzátette, hogy a Duna Arénában sorra kerülő kontinensviadal sokat lendít majd az olimpiai felkészülésen. Hosszú megjegyezte, a 2016-os, riói olimpia előtt kicsit nyűgnek érezte a londoni Európa-bajnokságot, amely kissé megtörte a felkészülést, viszont a jelenlegi helyzetben kifejezetten jól jön, hogy egy komoly versenyen tesztelheti le, hol tart, min kell még dolgoznia az ötkarikás játékok előtt.
Ez is érdekelheti
Fokozott közúti ellenőrzésre kell számítani november 17–23. között„Magára az Európa-bajnokságra nem készülök, sőt, nekem az olimpiáig minden időt fel kell használnom arra, hogy ott legyek csúcsformában. Mondhatni edzésből megyek az Eb-re, persze vannak időeredmények a fejemben, amiket megcéloztam, ezek azért messze vannak az egyéni csúcsaimtól belekalkulálva azt, hogy a koronavírus miatt nem nagyon voltak versenyek, és így nem is leszek csúcsformában” – mondta Hosszú, aki a Duna Arénában ezúttal három fő számára – a 200 és 400 méter vegyesre, valamint a 200 méter pillangóra – koncentrál.










