Baleset miatt helyszíneltek Szarvason és Gyulán, ittas járművezetés gyanúja Mezőkovácsházán és Békésen.
Békés megyében 2021. május 18-án két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Szarvas külterületén, az M44-es gyorsforgalmi úton 11 óra 45 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfi egy tehergépkocsi előzésébe kezdett, ekkor az erős szél a férfi autóját a kamion vontatmányához lökte. A mentők az 51 éves férfit könnyű sérüléssel vitték kórházba.
Gyulán, a Béke sugárút és a Gyár utca kereszteződésében 17 óra 30 perc körül összeütközött két kerékpáros. A balesetben az egyik biciklis nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Két ittas járművezetéssel gyanúsítható személyautó vezetőjével szemben intézkedtek a rendőrök 2021. május 18-án Békés megyében. Először 14 óra 30 perc körül Mezőkovácsházán, a Táncsics Mihály utcában ellenőriztek egy autóst. Ezután 22 óra 30 perc körül Békésen, a Csíkos utcában állítottak meg szintén egy személygépkocsi-vezetőt. Mindkét esetben alkoholfogyasztást jelzett a szonda és a további légalkoholmérések is igazolták azt, hogy ittasan vezettek. A rendőrjárőrök a két járművezető jogosítványát elvették és büntetőfeljelentést tettek ellenük – számolt be a Police.hu.