Öt baleset történt Békés megye útjain

baleset Fotó: Police.hu

Öt baleset miatt helyszíneltek a megye rendőrei, négyen könnyű, ketten súlyos sérülést szenvedtek.

hirdetés

Békés megyében 2021. május 31-én öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt érkezett bejelentés a rendőrségre. Tótkomlós külterületén 11 óra 30 perc körül egy személygépkocsi lesodródott az útról, fának csapódott, majd az oldalára borult. A balesetben a járművet vezető nő könnyebben megsérült.

Egy órával később Orosházán, a Rákóczi út és a Deák Ferenc utca kereszteződésében egy személygépkocsival közlekedő nő nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárosnak, és összeütköztek. A mentők a segédmotoros kerékpár vezetőjét nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel vitték kórházba.

Békéscsabán, a Madách utca és a Tompa utca találkozásánál 14 óra 15 perc körül szintén egy autó és egy segédmotor-kerékpár ütközött össze. A kétkerekű járművel közlekedő férfi könnyebben sérült.

Negyed órával később Medgyesbodzás külterületén egy menetrend szerint közlekedő busz vezetője azért, hogy elkerüljön egy balesetet, hirtelen irányt váltott és fékezett. Egy utas a manőver közben nekiesett a busz egyik korlátjának és súlyos sérülést szenvedett.

A 47-es számú főút Békéscsaba és Csorvás közötti szakaszán 18 óra körül egy személygépkocsi átment a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Ott összeütközött egy szabályosan közlekedő kistehergépkocsival. A személyautó vezetője könnyű, míg a teherautó vezetője súlyos sérülést szenvedett – számolt be a Police.hu.

 

hirdetés