Csaknem hétmilliárd forintból újul meg a geszti Tisza-kastély

tisza Forrás: Wikimedia Commons

Csaknem hétmilliárd forintból újul meg a geszti Tisza-kastély a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint. A munkálatok várhatóan a nyáron kezdődnek – nyilatkozta az MTI-nek a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa kedden.

Virág Zsolt kifejtette, az előkészítő szakasz befejeződött: elkészültek a restaurátori és levéltári kutatások, készültek kő-, fa-, fém- és festőrestaurátori dokumentációk, volt falszövetkutatás. Megvan az építészeti engedélyezési terv, nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektté lett nyilvánítva a kastély felújítása. Hozzátette: elkészültek a kiviteli tervek és lezárult a generálkivitelezési tender is. A legolcsóbb érvényes ajánlatot fogadták el, a kormány az összeget biztosítja a munkálatokra, így meg lehet kötni a generálkivitelezési szerződést.

hirdetés

Várhatóan júliusban indul a projekt, a felújítást nagyjából 18 hónap alatt szeretnék elvégezni. A miniszteri biztos elmondta: ezzel párhuzamosan elkészültek a kiállítási tervek is. A 15 egységből álló tárlat bemutatja majd az országnak két miniszterelnököt adó Tisza-családot. Emellett bemutatják a kor politikai viszonyait is.

hirdetés

Az első ütembe a főépület és a tiszttartói épület került be, utóbbiban lesz a múzeumi fogadóépület kávézóval, ajándékbolttal, csomagmegőrzővel. Beletartozik az első ütembe a Tisza-kripta műszaki javítása, felújítása is.

Második ütemben szálláshelyet és konferenciatermet terveznek kialakítani a kastély mellett, erre is megvannak a tervek; de ennek még sem a pénzügyi vonzata, sem egyéb részletei nem ismertek – mondta Virág Zsolt. Közölte, a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a kastélyparkot az ötvenes években nyolc-kilenc tulajdonosra „szabdalták”, ezeket a területeket egyesíteni kell, hogy ki lehessen adni az építési engedélyt.

Nem változott az a korábbi elképzelés, hogy a kastély a felújítás után a református egyház kezelésébe kerül, de emellett mindenképp szeretnék, ha a Tisza-örökség bekapcsolódna Békés megye északi részének turizmusába – húzta alá. Úgy fogalmazott: a hamarosan megnyíló vésztői Bagolyvárral együtt új turisztikai látványossággal gyarapodik majd a környék – írja az MTI.

hirdetés