Furcsa szerep jutott harmadik számú kapusként Bogdán Ádámnak

magyar válogatott, Foci Eb, foci, sport

Célegyenesbe érkezett a magyar válogatott felkészülése, kedden már Portugália ellen lépnek pályára Portugália ellen a Puskás Ferenc Arénában. A csapat Budapesttől 30 kilométerre, a megszokott környezetben, Telkiben táborozik, ahol minden nap találkoznak a sajtó képviselőivel. Szombaton Bogdán Ádámot és Szalai Attilát lehetett kérdezni.

hirdetés

Bogdán Ádámra azért is voltak nagyon sokan kíváncsiak a mai sajtótájékoztatón, mert a magyar válogatottban öt év kihagyás után tért vissza. Szerepe nagyon furcsa, mert harmadik számú kapusként nagyon kevés esély van arra, hogy pályára lép a tornán.

„Az első motivációm az volt, hogy bekerüljek a keretbe. Itt olyan kapusokkal vagyok együtt, akiket nagyon tisztelek. Az én feladatom, hogy az edzésen a legjobban teljesítsek és ezáltal is segítsem az ő munkájukat. Amikor egymásnak rúgunk, vagy bármilyen kérdésük van felém, akkor nagyon szívesen segítem őket. Tagja lehetek egy olyan közösségnek, ami nagyon felemelő, a mai magyar válogatottnak a tagja lenni egészen különleges érzés.

A föld felett járok pár centivel. Jól érzem magam, és büszke vagyok magamra. Próbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy az első és második számú kapus a legjobb formában legyen” – fogalmazott Bogdán Ádám

A magyar válogatott vasárnap még Telkiben edz, majd hétfőn már az első meccs helyszínén a Puskás Arénában tréningezik.

hirdetés