Több Békés megyei pedagógust is díjaztak

Pedagógusnap Fotó: EMMI

Pedagógusnap alkalmából köznevelési díjakat adott át a közelmúltban prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár és Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár, valamint Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke.

A díjazottakhoz szólva a miniszter azt mondta: az elismerést kapók a magyar pedagógia méltó képviselői. Kiemelkedő színvonalon, az értékekre támaszkodva nemcsak oktatták, hanem nevelték is a jövő generációit. “Példát mutattak emberségből, szakmai ismeretből, hitből és hazaszeretetből” – fűzte hozzá Kásler Miklós. Kitért arra, hogy a pedagógusok a koronavírus-járvány alatt rendkívül fegyelmezetten, lelkesen támogatták diákjaikat, egymást és sokszor a szülőket is. “Amit önök tettek, kivételes” – fogalmazott.

hirdetés

Pedagógusnap alkalmából Apáczai Csere János-díjban harmincnyolcan, Trefort Ágoston-díjban tizenhatan, Eötvös József-díjban hatan, Brunszvik Teréz-díjban huszonöten, Németh László-díjban pedig ötvenkilencen részesültek. Az elismeréseket Kásler Miklós miniszter, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár és Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár adta át.

Számos megyei pedagógus is vehetett át elismerést

Az oktatás érdekében hosszabb időn át tanúsított kiemelkedő munkájának elismeréseként Trefort Ágoston-díjban részesült többek között Papp-Jóljárt Gyöngyi, a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola intézményvezetője. Továbbá Vida András, a Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola in- tézményvezetője, földrajz-népművelő szakos tanára.

Kiemelkedő hatású oktatási – nevelési, gyógypedagógiai, valamint idegen nyelvi oktatás területén nyújtott kiemelkedő munkájáért, Apáczai Csere János-díjban részesült Tirjákné Prisztavok Ágnes, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola angol- orosz-magyar szakos tanára, intézményvezetője.

Kiemelkedő óvodapedagógiai munkájáért, illetve az óvodapedagógus képzésben végzett tevékenysége elismeréseként Brunszvik Teréz-díjban részesült Balogh Lászlóné, az Újkígyósi Közös Igazgatású Óvodai és Bölcsődei Intézmény óvodapedagógusa, intézményvezetője.

A gyermekek harmonikus személyiségformálásában, illetve a különleges gondoskodást igénylő tanulók segítésében hosszú időn át odaadóan végzett pedagógiai munkája elismeréseként Németh László-díjat vehetett át Mátyásné Adamik Ildikó, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium általános iskolai tanítója, gyógypedagógusa. Illetve Nagy Ferenc, az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium kollégiumi nevelőtanára. Továbbá Vári László, a Reményhír Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott általános iskolai tanára, és Dr. Zubereczné Miklya Ibolya, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium magyar nyelv és irodalom, ének-zene szakos tanára.

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma