Orbán: a vírussal szemben egyedül az oltás jelent védelmet

Orbán Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A vírussal szemben egyedül az oltás jelent védelmet, aki beoltatja magát védett. Aki nem, potenciális beteg – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

hirdetés

A kormányfő azt mondta, Magyarországnak az oltások tekintetében másfél, két hónapnyi előnye van az Európai Unió összes többi országával szemben. “Mert hamarabb szereztünk vakcinát, és gyorsabban oltottunk”. Hozzátette: az élet újraindításában is az elsők között vagyunk. A miniszterelnök úgy fogalmazott, nagyon aggasztja azonban, hogy van hárommillió ember, aki nem oltatta be magát.

hirdetés

Aki nincs beoltva, azt meg fogja találni a vírus, “van potenciálisan hárommillió beteg emberünk” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Arra kért mindenkit, “ne üljön föl a szép nyári hangulatnak” “meg a szép adatoknak”, aki nem oltotta be magát, az regisztráljon és oltassa be magát.

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet: aki be van oltva, az mostani tudásunk szerint az eddigi vírusvariánsokkal szemben is védett. A szakemberek egyelőre nem jelzik előre azt, hogy horizonton lenne olyan variáns, amellyel szemben az eddig alkalmazott oltások ne védenének – mondta. Orbán Viktor az oltás felvételére buzdított a mutációk miatt. Arra kért mindenkit: “béküljünk meg azzal a gondolattal, hogy a vírussal szemben egyedül az oltás jelent védelmet.” – írja az MTI.

hirdetés