Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat

Hamilton Mercedes AMG Petronas

A címvédő brit Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája győzött vasárnap a Forma-1-es Brit Nagydíjon.

Második helyen az 50. körig élen álló monacói Charles Leclerc (Ferrari), míg a harmadikon a finn Valtteri Bottas (Mercedes) végzett.
Az összetettben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) számára már az első körben véget ért a futam: a pole pozícióból induló pilóta a rajt után óriásit csatázott Hamiltonnal, és az egyik legnagyobb tempójú kanyarban végül összekoccantak.

hirdetés

Verstappen autója óriási sebességgel hagyta el a pályát és csapódott a gumifalba. A 23 éves holland pilóta egyedül szállt ki az autójából és ment a mentőig, de láthatóan szédült, koordinációs gondjai adódtak, a pályán kivizsgálták majd kórházba vitték.

A baleset után a futamot megszakították, és 45 perc után újabb álló rajt következett. Akkor viszont már a monacói Leclerc indulhatott az élről, aki kihasználva az előtte lévő két rivális koccanását, még a kényszerszünet előtt az élre tört.

A második rajt után Leclerc megtartotta vezető helyét, Hamilton – aki a balesetért 10 másodperces büntetést kapott – a második helyről sokkal óvatosabban kezdett. A folytatásban utóbbinak kerékproblémái adódtak, de így is közelebb került az élen autózó monacóihoz, akinek meg a motorja nem volt tökéletes. Hamilton aztán csak megközelítette Leclerc-t, akcióba nem kezdett. A táv felénél jöttek a kerékcserék, Hamilton büntetését is letöltve ötödikként folytatta a körözést, de feljött harmadikra Leclerc és Bottas mögé. Utóbbi csapatutasításra hagyta elmenni maga mellett Hamiltont, akinek gyorsabb volt a tempója az élen lévő Leclerc-nél, és mivel tíz kör volt még hátra, az egyre csökkenő különbség izgalmakat ígért a hajrára.

Két körrel a vége előtt Hamilton a célegyeneshez érve támadást indított, és miután Leclerc nem tudta tartani az ívet, megtört a lendülete, a brit lényegében erőlködés nélkül előzött, és hazai közönség előtt nem engedte ki kezéből a győzelmet. A hétszeres vb-győztes brit pályafutása 99. futamgyőzelmét aratta, a Brit Nagydíjon nyolcadik alkalommal bizonyult a legjobbnak, a pontversenyben pedig nyolc pontra felzárkózott az ezúttal kieső Verstappen mögé.

A vb két hét múlva, a Magyar Nagydíjjal folytatódik a mogyoródi Hungaroringen.

A vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):

Végeredmény, Brit Nagydíj, Silverstone (52 kör, 260 km, a pontszerzők):
———————————————————————
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:58:23.284 óra
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 3.871 másodperc hátrány
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 11.125 mp h.
4. Lando Norris (brit, McLaren) 28.573 mp h.
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 42.624 mp h
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 43.454 mp h
7. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:12.093 perc h
8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:14.289 p. h
9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:16.162 p. h
10. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1:22.065 p. h
leggyorsabb kör: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
pole pozíció: Max Verstappen (holland, Red Bull)

A vb-pontversenyek állása 10 futam után (még 13 van hátra):
———————————————————-
versenyzők:
1. Verstappen 185 pont
2. Hamilton 177
3. Norris 113
4. Bottas 108
5. Pérez 104
6. Leclerc 80
7. Sainz 68
8. Ricciardo 50
9. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 39
10. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 30
11. Alonso 26
12. Stroll 18
13. Ocon 14
14. Cunoda 10
15. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1
16. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1
csapatok:
1. Red Bull 289 pont
2. Mercedes 285
3. McLaren 163
4. Ferrari 148
5. Alpha Tauri 49
6. Aston Martin 48
7. Alpine 40
8. Alfa Romeo 2

MTI