Szijjártó: ismét lesz magyar űrhajós

gazdasági, SZIJJÁRTÓ Péter; MURASKO, Mihail Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós – jelentette be a közösségi oldalán pénteken a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter a videóüzenetben közölte, hogy az űrutazás kutatási célokat fog szolgálni. Az űrhajós amerikai együttműködéssel fog eljutni a Nemzetközi Űrállomásra, ahol magyar fejlesztésű eszközökkel folytathat kísérleteket – tette hozzá. A telekommunikációs, földmegfigyelési, sugárzásmérő berendezéseket az űripar-fejlesztési programban együttműködő belföldi vállalatok és egyetemek alkotják meg.

hirdetés

A résztvevők a miniszter szerint jelentős tudást és tapasztalatot halmoztak föl, a magyar űripar ennek ellenére – mint fogalmazott – mostanáig méltatlanul kevés figyelmet kapott.

Szijjártó Péter szerint azért is indokolt ezen változtatni, mert a magyar gazdaság sikeréhez meg kell erősíteni a magas hozzáadott értéket előállító iparágakat, különösen azokat, amelyeknek már van jelentős belföldi tevékenységük. Az űripar lendületet adhat a növekedésnek, eredményeit ezért a kormány az iparfejlesztés szolgálatába akarja állítani – mondta a tárcavezető.


 

hirdetés


Kövessen minket Facebookon!