Legyőzte a horvátokat és elődöntős a férfi vízilabda-válogatott

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyar férfi vízilabda-válogatott 15-11-re legyőzte a horvát csapatot a tokiói olimpia szerdai negyeddöntős mérkőzésén.

hirdetés

Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese kiváló teljesítményt nyújtva, elöl Manhercz Krisztián, a kapuban pedig Nagy Viktor remeklésével diadalmaskodott, a négyből három negyedet megnyerve. A magyarok a döntőbe jutásért pénteken, közép-európai idő szerint 8.30 órakor a görögökkel találkoznak.

hirdetés

A ráúszásnál a horvátok elvitték a labdát, de nyitó lövésüket sikerült blokkolni. Az első magyar próbálkozás a kapufán csattant, majd fórban az ellenfél szerzett vezetést. Ezután mindkét oldalon kimaradtak lehetőségek, majd a horvát kapus csúnyán eladta a labdát, ebből – ha nehezen is, de – Manhercz egyenlíteni tudott. A rivális emberelőnyben nem tudott a kapuba találni, aztán előbb szabálytalan – két méteren belülről lőtt -, majd szabályos gólt szerzett. Varga erre kisvártatva egy nagy góllal válaszolt, de a horvátok fórban újfent eredményesek voltak, így megnyerték az első negyedet.

hirdetés

A második felvonás megint horvát akcióval indulhatott, de ez nem járt sikerrel, a másik oldalon azonban Manhercz kipókhálózta a bal felső sarkot. A Nagy Viktor védése után megindított támadás végén ismét Manhercz lőhetett, és újfent nem hibázott, ezzel a meccsen először vezettek a magyarok. A gyors horvát egyenlítést követően mindkét kapus hárított egy-egy lövést, majd az ellenfél került fórba, és ki is használta a helyzetet. A megállíthatatlan Manhercz azonban ismét villant, ezzel megint egyenlő volt az állás, aztán a horvátok eladták a labdát, mellyel támadhattak Vargáék, de Märcz Tamás ekkor időt kért. A megbeszélt akció nem járt sikerrel, ám a következő már egészen parádésra sikerült, amelynek végén Angyal vette be a kaput. Védekezésben ebben a szakaszban kiváló teljesítményt nyújtottak a magyarok, akik közül Varga négy másodperccel a nagyszünet előtt megszerezte saját maga második, csapata hetedik gólját.

Fordulás után Märcz tanítványai hozták el a labdát a ráúszásnál, de a támadást nem sikerült góllal zárni. Az ellenfél a következő emberelőnyös helyzeténél időt kért, végig is vitte az akciót, de a lövést a kapuban vicsorgó Nagy Viktor reflexmozdulattal szépen védte, videóbírós ellenőrzés után azonban a játékvezető megadta a találatot a horvátoknak. A mérkőzés egyre feszültebbé vált, de Zalánki hatalmas gólja a magyarok számára némi megnyugvást jelentett, mert így visszaállt a kétgólos különbség. A következő horvát lövést

Nagy Viktor védte, ám a róla kipattanó labdát Obradovic a hálóba ütötte. Fórban bejátszással próbálkozott a Märcz-csapat, ez azonban nem jött be, az ellentámadásból pedig a rivális ki tudott egyenlíteni. Ebben a helyzetben jött ismét Manhercz, aki ötödször volt eredményes az este folyamán, majd fórban Erdélyi is feliratkozott a gólszerzők közé, így aztán az ellenfél ismét elkezdhetett kapaszkodni. Emberhátrányban Nagy Viktor bravúrral mentette meg a csapatot a góltól, a túloldalon pedig Vámos egy bombagóllal gondoskodott arról, hogy az utolsó negyedben a horvátoknak kelljen sietniük.

A záró játékrészt nagy lendülettel kezdte a rivális, ám a magyar védekezés állta a sarat, Manhercz pedig – szinte már menetrendszerűen – megint betalált. Nagy Viktor újabb bravúrja után fórban tudtak szépíteni a horvátok, Vámos azonban egy átlövésből szerzett találattal visszaállította a megnyugtatónak tűnő négygólos különbséget. Három és fél perccel a lefújás előtt Märcz Tamás időt kért, aztán jött is a gól, ki mástól, mint Manhercztől. Másfél perc volt hátra, amikor Nagy Viktor ziccert védett, a horvátok pedig időt kértek, de nem tudtak újabb gólt szerezni. A meccs végén Jansik amolyan slusszpoénként még egy ötméterest értékesített, a magyarok pedig teljesen megérdemelten jutottak elődöntőbe.

Férfi vízilabdatorna, negyeddöntő:
Magyarország-Horvátország 15-11 (2-3, 5-2, 4-3, 4-3)
—————————————————-
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus
gólszerzők: Manhercz 7, Varga 2, Vámos 2, Angyal 1, Zalánki 1, Erdélyi 1, Jansik 1/1, illetve Bukic 4, Obradovic 2, Vukicevic 1, Milos 1, Jokovic 1, Fatovic 1, Loncar 1
gól/ötméteres: 1/1, illetve 0/0
gól/emberelőny: 7/13, illetve 9/17

Magyarország:
————-
Nagy – Manhercz, Vámos, Jansik, Erdélyi, Varga, Mezei – cserék: Angyal, Zalánki, Hosnyánszky, Pásztor, Hárai

Horvátország:
————-
Bijac – Macan, Jokovic, Bukic, Vukicevic, Milos, Vrlic – cserék: Fatovic, Loncar, Buslje, Obradovic, Garcia Gadea

Fotó: Tokió, 2021. augusztus 4. Varga Dénes a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia férfi vízilabdatornájának negyeddöntőjében játszott Magyarország – Horvátország mérkőzésen a tokiói Tacumi Vízilabdaközpontban 2021. augusztus 4-én. MTI/Kovács Tamás

MTI

hirdetés


Kövessen minket Facebookon!