Tótka Sándor nehezen hiszi el, hogy olimpiai bajnok

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A gyomaendrődi Tótka Sándor csütörtökön szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián.

„Nem tudom elhinni, azt hiszem ez csak egy álom” – fogalmazott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által közzétett videóban. Az aranyat érő futamot felidézve elmondta, a rajtja jól sikerült, biztonsági rajtra törekedett. A közepét szintén jónak érzékelte, a végében lehetett volna még egy „picike” , de már nem is gondolkodik ezen. „Sikerült megnyerni a versenyt és nem is gondolkodok azon, hogy mit lehetett volna másként” – mondta.

hirdetés

Célba érkezéskor olyan érzése volt, mintha az olasz berúgta volna elé a hajót és nem mert örülni. „Kolossal összeölelkeztünk és vártuk az eredményt. Ő azt mondta, hogy szerinte megnyertem és mikor kiírták az eredményjelzőre a HUN feliratot, tudatosult bennem, hogy sikerült.”

Elmondta, hogy a díjátadón a magyar himnusz alatt próbálta megélni a pillanatot és közben nem gondolni semmire.

Köszönetet mondott feleségének, Áginak, aki személyi szakácsa volt. Sokszor hajnali 4 kor kelt, csak azért, hogy megfőzze részére az edzőtáboros ételeket. „Mindenben támogatott. Nagyon nehéz úgy élni, hogy mindketten az én életemet éltük. Nagyon köszönöm neki, hogy ezt az áldozatot meghozta.”

„Az edzőm nélkül szintén nem sikerült volna. Viktor nagyon profi edző, barátok is vagyunk. Mindketten maximalisták vagyunk, ami többször feszültséget szül köztünk, de mindig meg tudjuk beszélni. Talán ez a maximalizmus visz minket előre.”

A gyomaendrődi sportoló a szüleinek és klubjának is megköszönte, hogy végig támogatták őt. Tótka Sándor szerezte a magyar kajak-kenu sport 84. ötkarikás érmét és egyben a 27. aranyérmet.

Fotó: Tokió, 2021. augusztus 5. Az aranyérmes Tótka Sándor a férfi kajak egyesek 200 méteres versenyének eredményhirdetésen a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 5-én. MTI/Kovács Tamás