Egymilliárd gyereket fenyegetnek a klímaváltozás veszélyei

klímaváltozás Fotó: Unicef

klímaváltozás negatív hatásai miatt a Közép-afrikai Köztársaságban, Csádban, Nigériában, Guineában és Bissau-Guineában élő fiatalok vannak kitéve a legnagyobb veszélynek – derül ki az UNICEF legújabb jelentéséből.

Magyarország a 163 országot tartalmazó listán a 134. helyet foglalja el Horvátország és Bahrein között. Az első tízben, vagyis a legnagyobb kockázatot jelentő országok között kizárólag afrikai államok vannak, míg a sort Új-Zéland, Luxemburg és Izland zárja, vagyis itt kell a gyerekeknek a legkisebb kockázattal számolniuk.

hirdetés

‘The Climate Crisis Is a Child Rights Crisis: Introducing the Children’s Climate Risk Index’ (A klímaválság gyermekjogi válság: a világ gyermekeinek klímakockázati rangsora) című jelentés az első összetett, gyermekekre fókuszáló kockázatelemzés, amelyet a témában végeztek. A jelentés rangsorolja az országokat az alapján, hogy az ott élő gyerekeket mennyire fenyegetik a klímaváltozás környezeti csapásai – mint például a hőhullámok vagy a ciklonok -, valamint mennyire védtelenek ezekkel szemben, például hozzáférnek-e az alapvető szolgáltatásokhoz.

A jelentés szerint hozzávetőlegesen 1 milliárd gyerek – a világon élő 2,2 milliárd gyerek közel fele – él azon 33 országban, amelyet a riport „rendkívül magas kockázatúnak” minősített.  A klímakrízis ezekben az országokban a fiatalok egészségét, oktatási lehetőségeit fenyegeti, valamint halálos betegségeknek teszi ki őket. Ezen országok többségében a gyerekek nem jutnak hozzá a tiszta vízhez, csatornázáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és az alapvető oktatáshoz. A számok a jelenlegi állapotokat tükrözik, azonban a folyamat várhatóan felgyorsul, ahogyan a klímaváltozás hatásai is.

„Most először kaptunk teljes képet arról, hogy a gyermekek a világ különböző pontjain mennyire védtelenek a klímaváltozás hatásaival kapcsolatban és ez a kép elszomorító. A klíma és a környezet csapásai aláássák a gyermekjogok teljes spektrumát: a tiszta vízhez, levegőhöz és megfelelő élelmiszerhez, a biztonsághoz, oktatáshoz való jogot, sőt még a túléléshez való jogot is. Gyakorlatilag egyetlen gyermek sincs, akit ne érintenének ezek a hatások” – mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója.

A klímakockázati jelentés szerint:
  • 240 millió gyereket fenyegetnek a partmenti áradások.
  • 330 millió gyereket fenyeget a folyók áradása.
  • 440 gyermeket fenyegetnek a ciklonok.
  • 600 millió gyermek él a fertőző betegségeknek extrém módon kitéve.
  • 815 millió gyerek van kitéve az ólommérgezés közvetlen veszélyének.
  • 820 millió gyereket fenyegetnek a hőhullámok.
  • 920 millió gyereket fenyeget a vízhiány.
  • 1 milliárd ember van kitéve az egyre erősödő légszennyezettségnek.

A világon majdnem minden gyereket érint a fentiek közül valamelyik tényező, a tanulmány szerint azonban a leginkább sújtott országoknak gyakran több környezeti fenyegetéssel is számolniuk kell. Mintegy 850 millió gyermek – vagyis 3-ból 1 – olyan területen él, ahol a fent említettek közül legalább négy környezeti veszélyforrás fenyegeti az életét. Közel 330 millió gyermek olyan területen él, ahol öt főbb veszélyforrással kell számolnia.

A jelentés rávilágít arra is, hogy miközben a 33 nagy kockázati tényezőjű ország mindössze a világ széndioxid kibocsátásának 9 százalékáért felelős, a 10 legnagyobb kibocsátó ország felel a globális kibocsátás 70 százalékáért. Utóbbiak közül csak az egyikük szerepel a listán nagy kockázatú országként.

„Miközben egyetlen gyermek sem felelős a klímaváltozásért, ők fizetik érte a legnagyobb árat. A legkisebb felelősséggel bíró országok szenvednek a legtöbbet a kialakult helyzetben” – tette hozzá Henriette Fore. „Még mindig nem késő cselekedni. A gyerekeket érintő alapvető szolgáltatások – ivóvíz, csatornázás, oktatás, egészségügy – javítása jelentősen növelheti a képességüket, hogy túléljék ezeket a klímaveszélyeket” – mondta Fore. Az UNICEF felhívja a kormányokat és a gazdasági élet szereplőit, hogy segítsenek megvédeni a gyerekeket ezektől a veszélyektől, valamint folyamatosan dolgozzanak az üvegházhatású gázok kibocsátásának nagyarányú csökkentésén – olvasható a szervezet oldalán.