Kitüntetésben részesült dr. Kis Péter r. ezredes

Fotó: Police.hu

„Elnöki elismerés” kitüntetésben részesült dr. Kis Péter r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.

hirdetés

A Békés Megyei Önkormányzat 2021. szeptember 2-án Orosházán ünnepi ülést tartott, amelyen Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke átadta az „Elnöki elismerés” és a „Békés Megyéért” díjakat. „Elnöki elismerés” kitüntetésben részesült más Békés megyéért tevékenykedő kiválóságok mellett dr. Kis Péter r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese is. Az elismerés egy negyedszázados rendőri pályafutás jelentőségteljes állomása.

A főkapitány-helyettes 1996-ban, miután Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen jogász végzettséget szerzett, vizsgálóként helyezkedett el a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán. Jogi tanulmányai közben rendszeresen olvasta a Zsaru Magazint, így kapott kedvet a rendőri pályához. Egy évvel később elvégezte a rendőri szaktanfolyamot, majd végigjárta a ranglétrát, más osztályokon fővizsgáló, alosztályvezető és osztályvezető lett. A bűnügyi igazgatói, illetve bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesi beosztást 2007-től tölti be.

Vezetésével a bűnügyi szolgálati ág figyelemre méltó eredményeket ért el az ismeretlen tettesek által elkövetett bűncselekmények felderítésében, a társszervekkel, román hatósággal való kapcsolat erősítésében és a bűnügyi munka hatékonyságának, színvonalának emelésében.

Police.hu

hirdetés