A magyar kormány által biztosított 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő forrásból, járdahálózat-fejlesztési program indult el Békéscsabán. Az első ütem 35 utcát érint.
A megyeszékhely Fidesz-KDNP által támogatott polgármestere Szarvas Péter kiemelte, Békéscsaba történelmében a legnagyobb járdafejlesztési projekt vette kezdetét. Békéscsabán a magyar kormány eddig még soha nem támogatott ilyen mértékű járdafejlesztést – mondta. Rövid beszédében megköszönte Herczeg Tamás országgyűlési képviselő úrnak azt a koordinációs tevékenységet, amely nélkül ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre. Továbbá köszönetet mondott a Városfejlesztési Kft. vezetőinek és munkatársainak, hogy az előkészítés során rugalmasan és megfelelő gyorsasággal dolgoztak.
Ez is érdekelheti
Pénzmosás miatt emeltek vádat egy békési férfival szembenHerczeg Tamás, Békéscsaba és térségének országgyűlési képviselője ismertette: az elmúlt időszakban, éves szinten 0-200 millió forint közötti összeget tudott az önkormányzat járdaépítésre fordítani. Ez a 2,3 milliárd forint – ami most felhasználásra kerül – egy valódi léptékváltás – fogalmazott.

Mint mondta, a járdák egy része töredezett, buckás, több helyen keskeny, így a biztonságos közlekedés érdekében igen fontos a fejlesztés, amely négy ütemben valósulhat meg. Az első három ütemben járdafelújítás, a negyedik ütemben pedig új járdák épülnek majd.
Összesen 150-160 utcát, járdaszakaszt érint a fejlesztés és körülbelül 70.000 négyzetméternyi területről van szó. A projekt hálózatos rendszerben zajlik majd, ami azt jelenti, hogy Békéscsabának minden kerülete érintett. A városvezetés arra is figyelt, hogy az intézmények közelében, nagy forgalmú szakaszokon mindenképpen történjen meg a felújítás, illetve döntően azok a járdaszakaszok újulnak meg, amelyekkel kapcsolatban a lakossági igény beadása megtörtént.