2,3 milliárd forintból újulnak meg a járdák Békéscsabán

járdafelújítás Békéscsabán, Békéscsaba, fejlesztés Herczeg Tamás / Fotó :Körös Hírcentrum

A magyar kormány által biztosított 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő forrásból, járdahálózat-fejlesztési program indult el Békéscsabán. Az első ütem 35 utcát érint.

hirdetés

A megyeszékhely Fidesz-KDNP által támogatott polgármestere Szarvas Péter kiemelte, Békéscsaba történelmében a legnagyobb járdafejlesztési projekt vette kezdetét. Békéscsabán a magyar kormány eddig még soha nem támogatott ilyen mértékű járdafejlesztést – mondta. Rövid beszédében megköszönte Herczeg Tamás országgyűlési képviselő úrnak azt a koordinációs tevékenységet, amely nélkül ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre. Továbbá köszönetet mondott a Városfejlesztési Kft. vezetőinek és munkatársainak, hogy az előkészítés során rugalmasan és megfelelő gyorsasággal dolgoztak.

hirdetés

Herczeg Tamás, Békéscsaba és térségének országgyűlési képviselője ismertette: az elmúlt időszakban, éves szinten 0-200 millió forint közötti összeget tudott az önkormányzat járdaépítésre fordítani. Ez a 2,3 milliárd forint – ami most felhasználásra kerül – egy valódi léptékváltás – fogalmazott.

járdafelújítás Békéscsabán, Békéscsaba, fejlesztés
A Széna és az Akácfa utcában is megkezdődtek a munkálatok. Fotó: Körös Hírcentrum

Mint mondta, a járdák egy része töredezett, buckás, több helyen keskeny, így a biztonságos közlekedés érdekében igen fontos a fejlesztés, amely négy ütemben valósulhat meg. Az első három ütemben járdafelújítás, a negyedik ütemben pedig új járdák épülnek majd.

Összesen 150-160 utcát, járdaszakaszt érint a fejlesztés és körülbelül 70.000 négyzetméternyi területről van szó. A projekt hálózatos rendszerben zajlik majd, ami azt jelenti, hogy Békéscsabának minden kerülete érintett. A városvezetés arra is figyelt, hogy az intézmények közelében, nagy forgalmú szakaszokon mindenképpen történjen meg a felújítás, illetve döntően azok a járdaszakaszok újulnak meg, amelyekkel kapcsolatban a lakossági igény beadása megtörtént.

hirdetés