Volánbusz: a dolgozók folyamatosan emelkedő bérekkel, javuló munkakörülményekkel számolhatnak

volánbusz Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Volánbusznál folyamatosan emelkedő bérekkel, javuló munkakörülményekkel számolhatnak a dolgozók, az elmúlt öt évben több mint 50 százalékos keresetnövekedés valósult meg, 2022-ben pedig átlagosan további 10 százalékos bérfejlesztés lesz – közölte a közúti közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben ismertetik: 2021-ben a munkavállalók összesen nettó 300 ezer forint Szép-kártya-juttatást kaptak, az év végén legalább bruttó 220 ezer forintot fizet a cég a lojalitás elismeréseként a dolgozóknak. Felsorolják, hogy a dolgozók és családtagjaik utazási kedvezményben részesülnek, a munkaadó havonta a bruttó alapbér 3,5 százalékának megfelelő összegű önkéntes nyugdíjpénztári kiegészítést ad a dolgozóknak 1 százalék önrész vállalása mellett. Az autóbusz-vezetőknek havonta több tízezer forint üzemanyag-megtakarítást fizetnek, ezen felül jogosultak a balesetmentesen vezetett kilométerek után kitüntetésre, pénzjutalomra, valamint törzsgárda kitüntetésre.

hirdetés

A 2019. október 1-je óta egységesen működő országos közlekedési társaság közleményében hangsúlyozza, azért vezette be 2020. április 1-jével az egységes autóbusz-vezetői bér- és pótlékrendszert, hogy a korábbi regionális, illetve megyei Volán-társaságok egymástól jelentősen eltérő, áttekinthetetlen pótlékrendszerei helyett átlátható és kiszámítható rendszert teremtsen a munkavállalóknak. Az egységes autóbusz-vezetői bérrendszert követően 2021-ben egyes műszaki munkakörökben, illetve szellemi munkakörökben foglalkoztatottaknál is egységes bérszámítás lépett életbe, valamint kollektív erejű megállapodás született a forgalmi szakterületen dolgozó munkavállalók munkaidőbeosztás-módosítási szabályainak egységesítéséről.

A Volánbusz a 2018 óta tartó flottamegújítási programjának eredményeként 2021 végéig 1700 korszerű járművet állít forgalomba, jövőre pedig megközelítően 800 járművet terveznek beszerezni, ami azt jelenti, hogy a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújul 2022 végéig – írják a közleményben. Kitérnek arra, hogy a társaság az idén 140 autóbusz-vezetői pihenőt, étkezőt újított, illetve újít fel, jövőre pedig 106 szolgálati helyiség megújítását tervezik.

A nehéz helyzetbe került munkavállalókat a vállalat folyamatosan segíti AZ EMBERÉRT Alapítványon keresztül, jótékonysági szervezete 2020 tavasza óta mintegy 28 millió forint összeggel, valamint 16 laptoppal nyújtott segítséget. A kuratórium legutóbbi, 2021. szeptember 16-i ülésén rekordösszegű, megközelítőleg 11,7 millió forintnyi támogatás juttatásáról döntött, ezzel elsősorban az iskolakezdéshez, illetve a koronavírus vagy más betegségek miatt nehéz helyzetbe került munkavállalóknak nyújtanak segítséget – közölte a Volánbusz.

MTI

hirdetés


Kövessen minket Facebookon!