ITM: megjelent a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program harmadik felhívása

falu, magyar falu Kiemelt képünk illusztráció! Forrás: Pixabay

A vállalkozások ismét pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban. A november 9-én megnyíló harmadik pályázati körben összesen 20 milliárd forintra lehet majd benyújtani a kérelmeket – közöle szerdán az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM).

hirdetés

A közlemény idézi Gyopáros Alpárt, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztost, aki kijelentette: „a Magyar Falu Programmal a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét tudjuk támogatni, ami hozzájárul ahhoz, hogy a falusi emberek életminősége javuljon. A program eddig kizárólag hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése európai uniós forrásokkal is kiegészül” – emlékeztetett.

hirdetés

György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a közleményben hozzátette: „a magyar vállalkozások megerősödését segíti a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program is. Ebben a legkisebb hazai településeken működő, legkisebb vállalkozások pályázhatnak 2-10 millió forint közötti támogatásra. A program két korábbi felhívásában már eddig is 2600-nál több pályázót támogattunk 27,4 milliárd forint értékben. Most pedig projektmérettől függően újabb 1500-4000 vállalkozás támogatását tervezzük” – hangsúlyozta.

A programban 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az 5000 lakosúnál kisebb településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások. A támogatás formája vissza nem térítendő, intenzitása maximum 70 százalék, vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam. A lehívható előleg mértéke 50 százalék – részletezte az ITM.

A támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is. Emellett a pályázatban részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet.

A támogatási kérelmek beadására 2021. november 9-től 2021. december 9-ig van lehetőség. A további részleteket a felhívás tartalmazza, amely a https://www.palyazat.gov.hu oldalon érhető el – közölte az ITM.

Forrás: MTI

hirdetés