Megújulva várja a tagokat a Sarkadi Ipartestület székháza

Ipartestület Fotó: Körös Hírcentrum

Ünnepélyesen átadták a napokban a Sarkadi Ipartestület 11 millió forint pályázati forrásból és egymillió forint önerőből felújított székházát.

hirdetés

A város egyik legpatinásabb civil szervezete több korszakot már megélve jelenleg is több generációt képvisel – kezdte köszöntőjét Sajti Lajos, a helyi ipartestület elnöke. A szervezet egy megújuláson megy keresztül, ennek része volt a székház fejlesztése is. A taglétszám is folyamatosan nő, ez is lehetőséget ad arra, hogy újult erővel és lelkesedéssel tervezhessenek tovább. Szeretnék programokkal megtölteni a házat, az érdekképviseletben, a vállalkozások tájékoztatásában és a fiatalok pályaválasztásában is igyekeznek segítséget nyújtani.

hirdetés

Sarkadon mindig történik valami – árulta el dr. Mokán István, a település polgármestere, hiszen erre a rendezvényre is éppen egy másik átadóról érkeztek. A város nagy családjának az iparosok a tartópillérei, elengedhetetlen részei a közösségnek. Az elmúlt években több mint 10 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezett Sarkadra – ez is mutatja, mennyire együtt tud gondolkodni ez a közösség. Pályázati forrásból több civil szerveződést támogathattak, például az ipartestületet is. És látva az eredményeket, úgy értékeli a polgármester, hogy jó döntést hoztak.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke megosztotta, hogy a szövetség közel 170 tagból áll, ezek közü a legtöbb területi. Békés megyébe bármikor nagyon szívesen jön, mert az itteni ipartestületektől mindig nagy támogatást kapnak. Ráadásul az országos szövetség vezetésében is többen jelen vannak a megyéből. Mindemellett az összefogás is valóban nagyon erős a tagok között.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő gyerekkori emlékeket osztott meg a jelenlévőkkel. Akkoriban abban a kis faluban is, ahol született, már létezett ipartestület. A családja minden tagja benne is volt a szervezetben. Akkor még az ipartestület összetartó, közösségépítő szerepe szinte felbecsülhetetlen volt. Ez a sarkadi felújítás is talán egy elindítója lesz a folyamatos beszélgetésnek, eszmecserének az iparosok között. Talán jelenthet ez is idővel megoldást az állandó szakemberhiányra, pozitív irányú folyamatok indulhatnak el.

hirdetés