A EuroSkills megyei díjazottjait köszöntötték az iparkamaránál

EuroSkills Fotó: Körös Hírcentrum

Dr. Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte és jutalmazta meg a napokban az idei EuroSkills verseny két eredményes megyei résztvevőjétBakonyi Dávidot és Takács Zoltánt.

hirdetés

A 2021-es EuroSkillsen is több Békés megyei résztvevőnek szurkolhattunk. A verseny végére Bakonyi Dávid mechatronikából kiválósági érmet érdemelt ki, Takács Zoltán pedig az Ipar 4.0 területén ezüst éremmel végzett. A kamara ünnepségén elhangzott, hogy több hónap felkészülés állt mindkét fiatal mögött, és mindketten a Békéscsabai Szakképzési Centrum Nemes Tihamér Technikum és Kollégium diákjai voltak.

A megyei kamara elnöke kiemelte, szerencsére már hagyománya van annak, hogy egy-egy jelentős szakmai verseny után megyei versenyzőket van alkalmuk köszönteni. A Szakmák Európa-bajnoksága 2020 helyett idén valósult meg. 21 számban 26 magyar résztvevő indult összesen, a hazai csapat összességében a hatodik helyen végzett.

Maczik Mihály, a Nemes tagiskola igazgatója Bakonyi Dávid felkészítőjeként is szerepet vállalt a két fiatal felkészülésében. Az ipari automatizálást a mai napig ketten tanítják az intézményben egy másik kollégájával. Úgy látja, mindkét fiatal jó alapokat kapott a középiskolában, erre épülhetett az egyetemi oktatás és a cégnél töltött idő során elsajátított tudás.

Takács Zoltán az élményeivel kapcsolatban megosztotta, hogy bár hosszú út vezetett a versenyig, szerencsére mindketten azzal foglalkozhattak, amit szeretnek és rengeteg támogatást kaptak. Az Ipar 4.0 egy teljesen új szakma volt a EuroSkillsen, teljesen új területeket fedett le. Bakonyi Dávidot Zoltán beszélte rá a versenyzésre, mert szerette volna valahol megmérettetni magát.

Hatos Istvánné, a megyei kamara Szakképzési Bizottságának elnöke elkísérte a magyar csapatot Grazba. Ahogy figyelte a versenyzőket, látta, hogy volt, aki teljesen higgadtan végezte a feladatokat, de volt olyan is, aki a pszichológiai nehézségeket nem tudta kezelni. Hiszen a feladatmegoldás közben a versenyzők senkivel nem foglalkozhatnak, csak magukra vannak utalva. Természetesen a szervezésre a járványhelyzet is rányomta a bélyegét, hiszen az oltottságát mindenkinek igazolnia kellett.

Mészárosné Szabó Anna, a megyei kamara szakképzési osztályvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szakma Kiváló Tanulója megmérettetések hamarosan indulnak. Helyi, országos eseményként ezek alapozzák meg az európai, illetve a világversenyeket. 25 éves korig juthat ki valaki a EuroSkillsre és 22 éves korig a WorldSkillsre (mechatronikában 25 év a korhatár). A területi elődöntőket a megyei kamarák szervezik, írásban adnak számot tudásukról a diákok. Az elmúlt években Békés megye mind az indulók számát nézve, mind a budapesti döntőn elért eredményeket tekintve dobogós volt. Az eredményeket látva pedig a Békéscsabai Szakképzési Centrum diákjai rendre érmeket hoznak haza, tehát dobogós helyen végeznek.

hirdetés