OKF: főleg figyelmetlenség miatt halottak napja idején több a tűzeset

halottak napja, temető, temetőben Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Mindenszentek, halottak napja idején megnő a tűzesetek száma, többnyire figyelmetlenség miatt – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Emlékeztettek arra, hogy tavaly október utolsó és november első napjaiban a váci, az albertirsai, a földesi és a sándorfalvi temetőben is tűz keletkezett. Hat lakásban pedig azért volt tűz, mert a kegyeleti gyertyákat ellenőrizetlenül hagyták.

hirdetés

Az OKF a temetői, otthoni tűzesetek elkerüléséért többi között azt tanácsolja, hogy a sírhely környezetéből a száraz faleveleket, elszáradt virágokat takarítsák el; a gyertyákat, mécseseket pedig úgy helyezzék el a sírnál, hogy ne legyen a közelükben semmi, ami meggyulladhat. A sírtól távozás előtt mindenki oltsa el a lángot – tették hozzá.
Aki otthon gyújt gyertyát, ügyeljen rá, hogy se mellette, se fölötte ne legyen éghető anyag – írta az OKF, kiemelve: egyetlen percre se hagyják ellenőrizetlenül az égő gyertyákat. Megjegyezték, hogy idén már 5620 lakástűz volt, a legtöbbet éppen nyílt láng, például gyertya, mécses, öngyújtó és gyufa használata okozta.

Az OKF halloweeni dekoráció, töklámpás készítésével kapcsolatban is felhívta a figyelmet a balesetveszélyre. Ha valaki a töklámpásba mécsest tesz, ne legyen a közelében semmilyen éghető anyag. A lámpást pedig olyan helyre kell tenni, ahol nem borulhat fel. LED-mécses választásával biztosan nem okoznak tüzet vele – javasolta közleményében az OKF.

November 1. mindenszentek ünnepe, november 2. halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek Magyarországon 2000-ben – fél évszázad után – lett ismét munkaszüneti nap – írja az MTI.

hirdetés