A Békés Megyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt a letartóztatását kezdeményezte annak a 35 éves szentesi férfinak, aki 2021 szeptemberében megmérgezte apósát.
A büntetlen előéletű férfi 2021. szeptember 13-án a délelőtti órákban átadott az apósának egy fagyállót tartalmazó becsomagolt üveget, amiről azt állította, hogy a sértett szarvasi lakótelepi lakásának postaládája alatt, a sértettnek címezve, egy születésnapi jókívánságot tartalmazó ajándékkártya kíséretében találta. A csomagon lévő, születésnapi üdvözlő szöveget valójában a gyanúsított írta. A férfi a fagyállót azért töltötte az üvegbe és adta át az apósának, hogy az életét kioltsa, annak italozó életmódja és ezzel a családjának okozott fájdalmak megtorlása végett.
A sértett egészségi állapota az etilén-glikol tartalmú folyadék elfogyasztását követően – annak következményeként – romlásnak indult, a Békéscsabai Réthy Pál Kórházba került, ahol a mérgezés szövődményei következtében 2021. szeptember 26-án elhunyt. A férfit a rendőrség 2021. november 8-án előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt gyanúsítottként vonta felelősségre.
A Békés Megyei Főügyészség azért kezdeményezte a férfi letartóztatását, mert a minősített emberölés életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, ezért fennáll a férfi esetében a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani lehet attól is az eljárás kezdeti szakaszában, hogy a férfi szabadlábon a bizonyítékok manipulálásával, a tanúk befolyásolásával a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné. A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyetértett és a mai napon elrendelte a férfi letartóztatását – tájékoztatta hírportálunkat dr. Berg Márta mb. főügyész.