A közétkeztetésben emelni kell a magyar termékek arányát

közétkeztetésben, étkezését, szünetben, menza, ebéd, étel Fotó: Pixabay

A közétkeztetésben 2022. január 1-jétől 60 százalékra, 2023. január 1-jétől pedig 80 százalékra kell emelni a hazai termékek arányát. Ezt már tartalmazzák az idén szeptember 1-jétől megkötött közétkeztetési közbeszerzések – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten, a Földtől az asztalig című konferencián.

hirdetés

Erdős Norbert hozzátette, a változtatásra azért volt szükség, mert 50 százalék a magyar termékek aránya a közétkeztetésben. Az államtitkár kitért arra, hogy a kiskereskedelmi üzletekben a magyar termékek aránya átlagosan 70 százalék. A magyar kereskedelmi láncoknál ez az arány több mint 80 százalék, a külföldi kereskedelmi láncoknál pedig 60 százalék. De van, ahol az 50 százalékot is alig haladja meg.

hirdetés

Erdős Norbert emlékeztetett, hogy az utóbbi időben egy másik kormányrendeletet is elfogadtak, amely a kistermelők lehetőségeit bővítette. A rendelet értelmében a kistermelők áruikkal már nem szorulnak be 40 kilométeres körzetükbe vagy saját megyéjükbe. Budapesten kívül bárhol árusíthatják termékeiket. Ez a területi bővítés minden feldolgozott termék, alapélelmiszer esetében igaz, kivéve a friss húsokat – például a szarvasmarha-, sertés-, nyúl-, bárányhúst – amelyeknél továbbra is megmaradt a 40 kilométeres körzetre vonatkozó szabály – írja az MTI.

hirdetés