A tűzmegelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet az adventi időszak beköszöntével az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Opus Tigáz Zrt. pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Fülep Zoltán országos tűzoltósági főfelügyelő hangsúlyozta: évente 6-7 ezer lakástűz történik. És ezek jelentős része az adventi időszakban, illetve karácsonykor következik be. Mindenkitől azt kérik, hogy ügyeljenek a nyílt láng használatára. Az adventi koszorún égő gyertyát ne hagyják égve magára. Használjanak alátétet, és úgy helyezzék el a csillagszórókat, fényfüzéreket a karácsonyfán, hogy nyílt láng, illetve elektromos szikra ne okozhasson tüzet.
A továbbiakban a fűtőberendezések rendszeres ellenőrzésére, a nyílt lángú fűtőtestek oxigén-utánpótlására, a szén-monoxid-érzékelők használatára hívta fel a figyelmet. Példaként említette, hogy azon tűzesetek esetében, amelyeknél a lakásban fel volt szerelve szén-monoxid-érzékelő, az elmúlt időszakban egy haláleset sem történt.
Az esemény részét képezte egy bemutató. A IX. kerületi tűzoltó-parancsnokság épülete előtt felgyújtottak egy konténerben berendezett szobát, hogy demonstrálják, mennyire gyorsan terjednek át a lángok egy adventi koszorúról a teljes helyiségre – írja az MTI.