Folytatódik a hagyományos adventi program Dobozon

adventi Fotó: Körös Hírcentrum

Dobozon már hagyománya van annak, hogy az adventi időszakban színesebbnél színesebb programokra várják az érdeklődőket. Az idei eseményekről Zsigmond Károly, a Dobozi általános Iskola intézményvezetője, a település rendezvényszervezője árult el részleteket a Körös Hírcentrum stúdiójában.

hirdetés

Mező Misi személye, Mesélő című előadása tette különlegessé advent első vasárnapját. Bár az első gyertyagyújtáson már túl vagyunk, viszont a programok sora nem ért véget Dobozon. Minden vasárnapért más-más civil szervezet a felelős – árulta el Zsigmond Károly. A Dobozi Népművészeti Egyesület, a Dobozi Óvodáért Alapítvány, és végül Doboz Nagyközség Önkormányzata tesz majd meg mindent azért, hogy az ünnepi hangulat folyamatos legyen. Az utolsó hétvégén az általános iskolások adnak műsort, ez már a karácsonyváró ünnepség lesz.

Zsigmond Károlynak is köszönhető, hogy ez a programsorozat már ekkora hagyományokkal bír, annak idején ő indította el úgy tíz évvel ezelőtt. A helyszín, az ott lévő fenyő és a civil szervezetek támogatása mind hozzájárult ahhoz, hogy a rendezvény elinduljon és évről évre megvalósuljon. A lakosság részéről is folyamatos az igény, hogy együtt ünnepeljenek. A diákok számára is a ballagás után talán ez az ünneplés a legmeghatóbb az évben.

Az ünnepek után viszont a fiatalok számára előtérbe kerül a továbbtanulás. Ezzel kapcsolatban az intézményvezető megjegyezte, a tanulók rendszeresen járnak nyílt napokra. Általában jól is választanak, sikeresen felvételt nyernek az adott középiskolába.

A teljes interjú itt hallható:

hirdetés