Ajándékokat készítve, díszítve várják a karácsonyt a fiatalok

fiatalok Fotó: Körös Hírcentrum

A karácsonyi időszak nagyon mozgalmas és színes a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központban. A fiatalok kézműveskednek, énekeket tanulnak, és várják előbb a Mikulást, majd a Jézuskát.

Baracsi Sándorné Marika az intézmény lányosztályán dolgozik mint osztályvezető koordinátor-helyettes és ápoló. Megosztotta, hogy az ünnepi időszak már december elején indul a központban, megjelennek a különböző dekorációk, amelyek jelentős részben a kreatív munkatársaknak is köszönhetőek. A díszítésbe az ügyesebb kezű fiatalok is bekapcsolódnak. A karácsonyfát is már 24-e előtt feldíszítik, hogy minél tovább gyönyörködhessenek benne. Az intézményben, bár eltérő korosztályokhoz tartozók élnek együtt, az mindannyiukban közös, hogy nagyon várják az ünnepet, talán az egész évben ezt a legjobban.

Minden évben hatalmas élőzenés bulival szokták megünnepelni a karácsonyt, a pandémia miatt azonban ez idén sem valósulhat meg. Mindenki a saját osztályán, kisebb csoportban mulat majd. De a fiatalok ezeket a kisebb eseményeket is nagyon szeretik. A gondozók igyekeznek családias hangulatot teremteni, zenével, finomságokkal, gyümölcsökkel meghozni a fiatalok jókedvét. Minden osztálynak megvan a saját fája is, illetve az aulában is van egy, amelyet idén adományként kaptak. Általánosan is nagy volt az idei évben az adományozói kedv, például rengeteg cipősdobozt kaptak a lakók, amiket örömmel bontogathatnak. De játékot, ruhákat egész évben szoktak kapni. Az ajándékozásnak nincs határideje, bármikor örömmel fogadják az adományokat az intézményben.

Megérkezett a karácsonyi gyümölcsszállítmány a fiatalokhoz Tóth Tamás, Mazán Tamás és Mazán Zsolt jóvoltából. Fotó: Körös Hírcentrum

A fiataloknak karácsonyra is megvan a kívánságlistája, szoktak játékot, ékszert, ruhát, parfümöt is kérni. Ezeken a napokon a házirend diktálta szabályok is lazábbak, például később fekhetnek le aludni vagy kimehetnek pizsamában még játszani az ajándékaikkal. Ez természetesen a szilveszterre is igaz. A zene is állandó kiegészítője ilyenkor a hétköznapoknak, már december elejétől. Emellett pedig az ünnepi menüre is nagy figyelmet fordítanak az intézményben. Viszont nem csak kívánságok, hanem újévi fogadalmak is vannak a központban. A fiatalok megfogadják, hogy jobban viselkednek majd, vagy kevesebbet beszélnek csúnyán. Ezek egy részét be is tartják.

P. Hermina, az intézmény egyik lakója a többiekhez hasonlóan nagyon várja a karácsonyt. Viszont úgy érzi, megvan mindene, ezért nem kívánt idén semmi különöset. A foglalkozások keretében ő is részt vesz az ajándékkészítésben és a fa feldíszítésében. Nagyon szereti a karácsonyi süteményeket, kedvence a diós bejgli és a túrós rétes, és szilveszterkor a körtés gyerekpezsgő. Számára az intézmény dolgozói már olyanok, mint a szülők, a csoporttársai pedig mintha a testvérei lennének, ezért a közös ünneplés még szebb. Most nyolcadik osztályba jár, az osztálytársainak is mindig készít ajándékokat.


Kövessen minket Facebookon!