Romániát három héten belül érheti el az ötödik hullám

fertőzöttek Fotó: MTI/Kiss Gábor

A román hatóságok arra számítanak, hogy kevesebb mint három héten belül Romániát is eléri a koronavírus-járvány ötödik hulláma.

hirdetés

Erről Lucian Bode belügyminiszter beszélt a prefektusokkal tartott csütörtöki távértekezleten, melyen Nicolae Ciuca miniszterelnök is részt vett. A belügyminiszter maximális készültséget kért a kormány helyi képviselőitől, és a kormánynak alárendelt helyi intézményektől, hogy az ország megfelelően reagáljon a járvány ötödik hullámára, melyet minden bizonnyal immár az omikron vírusváltozat fog okozni. A vírusváltozat romániai elterjedését az a tény segíti elő, hogy karácsonyra nagy számban térnek haza Nyugat-Európából a romániai vendégmunkások.

hirdetés

Lucian Bode hozzátette: jelenleg viszonylagos nyugalmi állapot van az országban, de a szakértők egybecsengő véleménye szerint kevesebb mint három héten belül kezdődik az ötödik hullám, amelyik súlyosabb lesz, mint a negyedik volt.

A román hatóságok által csütörtök kora délután közölt hivatalos adatok szerint szerdán és csütörtökön immár enyhén meghaladta az új fertőzések napi száma az elmúlt két hét átlagát. Míg a korábbi két hétben átlagosan napi 769 új fertőzést jegyeztek, a napi érték csütörtökön 775 volt. Az elmúlt 24 órában 37-en haltak meg a kór következtében, míg az elhalálozások kéthetes átlaga 57.

A kórházak terheltsége tovább csökkent. Jelenleg 2642 koronavírusos beteget kezelnek kórházban, közülük 453-at intenzív osztályon. Rajtuk kívül 8913 személy várja lakhelyi elkülönítésben a gyógyulását. A vörös zónába sorolt országokból hazatérő vendégmunkások miatt napról napra növekszik viszont a karanténba helyezett személyek száma. Míg egy hete 71 ezer személy volt elkülönítésben, a számuk mára meghaladta a 108 ezret.

MTI

hirdetés