Fennakadásokat okozott a Keleti pályaudvar vonatforgalmában a kábellopás

vonat, MÁV, sín,Hosszabb a menetidő Illusztráció: Körös Hírcentrum

Idén már hatszor rongáltak meg vagy tulajdonítottak el vasúti kábelt a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső közötti pályaszakaszról. Az anyagi káron felül a vasúti közlekedést veszélyeztető rongálássorozat jelentős késéseket, vonatkimaradásokat is okozott. A kábellopások visszaszorítását a MÁV továbbra is kiemelt feladatának tekinti. A vasúttársaság sűríti az ellenőrzéseket, és a frekventált szakaszokra folyamatos vagyonvédelmi jelenlétet szervez.

hirdetés

Idén januárban jelentősen megemelkedett a kábellopások száma. A Keleti pályaudvar területét érintően ebben az évben már hat alkalommal történt rongálás vagy lopás, amelyből négy tartós fennakadásokat okozott a nagyforgalmú pályaudvar amúgy is feszes technológiájában, emiatt a menetidők is jelentősen növekedtek a kábelszakaszok helyreállításáig. A Sülysáp és Tápiószecső közötti szakaszon 2022-ben két alkalommal történt transzformátorlopás, a berendezés javítása hosszú elhárítási idővel járt.

hirdetés
Keleti
Fotó: MÁV

A napokban a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső közötti szakaszon meghibásodott a biztosítóberendezés. A szakemberek megállapították, hogy a hibát ismét kábellopás okozta. A vasúttársaság feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen. A közelmúltban szintén kábellopási szándékkal rongálták meg a vezetékeket.

Kábellopások, rongálások miatt 2021-ben országszerte 13 esetnél 175 vonat összesen 1720 percet késett. Idén már 9 esetet regisztráltak, a nagy forgalmú helyszínek miatt 315 vonat késett összesen 3210 percet. A fémtörvény 2014-es életbe lépése előtt évente átlagosan 5-600 kábellopás történt, számuk már a következő évben kevesebb mint tizedére esett vissza. Az esetszámok zuhanásával arányosan jelentősen csökkent az okozott károk mértéke is, de tavaly ennek ellenére is több mint 11 millió forintos kára keletkezett a vasúttársaságnak.

A cél továbbra is alacsony szinten tartani a vasúti közlekedést veszélyeztető bűncselekmények számát. A MÁV ezért sűríti az ellenőrzéseket, és a frekventált szakaszokra folyamatos vagyonvédelmi jelenlétet szervez – tájékoztatott a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság.

hirdetés