György István: rendkívül sikeres volt a januári oltási akció

csak a csabai kórházzal összefüggésben használjuk, oltás, oltópont Fotó: Körös Hírcentrum

Rendkívül sikeresnek nevezte a januári oltási akciót a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden Budapesten.

György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, a közmédiának nyilatkozva közölte: csak abban a nyolc napban, amikor a háziorvosok is immunizáltak a központi oltóhelyekkel együtt, 560 ezer koronavírus elleni vakcinát adtak be az embereknek. Összesen több mint 720 ezerszer oltottak januárban és az akcióban minden héten sokkal többen kérték a vakcinát, mint a “normál”, időpontfoglalásos rendszerben.

hirdetés

A januári sikerre tekintettel, az operatív törzs javaslatára a kormány úgy döntött, hogy februárban is tartanak oltási akciónapokat – mondta az államtitkár. Első, második, harmadik, sőt negyedik oltásokat is adnak. Januárban elsőt 100 ezren kaptak – tette hozzá György István.  Az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt arra biztatta az embereket, hogy kérjék a vakcinát.

Emlékeztetett rá: a harmadik oltást a második után hat hónapon belül fel kell venni, hogy érvényes maradjon a védettségi igazolvány, amely február 15-től oltási igazolvánnyá “változik”. Az irattal semmi teendő nincs, annak állapotát a QR-kóddal lehet ellenőrizni – jegyezte meg. Az államtitkár úgy vélekedett, hogy a körülmények, a magas fertőzésszám miatt megmarad majd az érdeklődés az oltási akciónapok iránt.

Februárban a központi oltóhelyeken csütörtökönként és péntekenként délután 2 órától 6-ig, szombatonként délelőtt 10-től délután 6-ig zajlik az akció – közölte György István. A helyszínekről a koronavirus.gov.hu oldalon lehet tájékozódni. A háziorvosoktól most nem kérik külön, hogy oltsanak hétvégén, ők csupán a rendelési idejükben fognak így tenni – mondta. Megjegyezte: az akción túl minden nap lehet kérni vakcinát, az időpontfoglaló folyamatosan működik.

Már több mint 80 ezer 5-11 éves gyermek is kapott oltást. Ezt nagyon lényegesnek nevezte az államtitkár a populáció szempontjából. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az 5-11 éveseknek kötelező időpontot foglalni. A negyedik oltást elsősorban az időseknek és a krónikus betegségekben szenvedőknek javasolják. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közzétett egy listát arról, hogy mely betegségcsoportok esetén ajánlja kifejezetten. Javasolják továbbá a negyedik oltást mindenkinek, aki már több mint négy-hat hónapja vette fel a harmadikat – mondta György István.