Románia módosította a beutazóktól megkövetelt járványügyi adatlapot

Koronavírus - Kijárási tilalom Romániában, Románia Fotó: MTI/Kiss Gábor

Módosította az országba érkező utasoktól tavaly december 20-a óta megkövetelt PLF (Passenger Locator Form) digitális járványügyi adatlapot csütörtöki ülésén a román kormány és pontosított néhány, a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt korlátozást.

hirdetés

Az új szabályozás szerint az adatlapot a határátlépést megelőző 72 órában bármikor ki lehet tölteni, eddig erre csak az utolsó 24 órában volt lehetőség. A PLF-be ezentúl a román személyi számot, vagy a külföldi hatóságok által kibocsátott utazási okmány sorszámát is be kell vezetni. A kormány közlése szerint PLF-ben megadott személyes adatokhoz csak a közegészségügyi hatóságok férnek hozzá, és azokat kizárólag a fertőzöttekkel érintkezők keresésére és figyelmeztetésére használhatják fel.

A plf.gov.ro kormányzati honlapon elérhető PLF adatlapot – néhány kivétellel – minden, Romániába utazónak a határátlépés előtt ki kell töltenie, függetlenül attól, hogy közúti, vasúti, légi, vagy vízi járművel érkezik-e az országba. A kötelezettség alól felmentést kapnak a határt gyakran átlépő hivatásos járművezetők és ingázók, valamint a külföldi gyógykezelésre vitt páciensek szállításában részt vevő személyek.

Belépéskor az úti okmányok ellenőrzésekor a határrendőrség informatikai rendszerében megjelenik, hogy az adatlapot előzetesen kitöltötték-e. Az utast ennek hiányában is beengedik az országba, azzal a figyelmeztetéssel, hogy ha 24 órán belül pótolja a mulasztást, akkor 500-tól 3000 lejig terjedő bírságra számíthat. Eddig a legkisebb bírság 2000 lej volt.

A csütörtöki kormányülésen sürgősségi rendeletet fogadtak el arról, hogy nemzetközi viszonylatban Románia is érvényesíti azt az uniós előírást, miszerint csakis az minősül beoltottnak, aki az oltás megerősítő (harmadik) adagját is megkapta, vagy kilenc hónapnál nem régebben kapta meg az oltás második dózisát. Ez azonban csak a külföldi utazásokra, illetve külföldről érkezőkre lesz érvényes, a jogszabályban ugyanis a romániai oltási igazolványok belföldi érvényességét meghosszabbították az év végéig.

A bukaresti kormány február 7-től kezdődően újabb harminc napra meghosszabbította a 2020 májusa óta folyamatosan érvényben lévő veszélyhelyzetet. Az erről szóló határozat szerint a korlátozások többsége érvényben marad. Továbbra sem szabad orvosi vagy FFP2-es maszk nélkül közterületre menni, de ezentúl nem kötik a Covid-igazolvány felmutatásához a belépést azokban a bevásárlóközpontokban üzemelő élelmiszerüzletekben, amelyeket elkülönített útvonalakon lehet megközelíteni.  Az engedménynek az is feltétele, hogy minden vásárlóra legalább 4 négyzetméternyi helynek kell jutnia, és a bevásárlókosarak számát az így megszabott maximális befogadóképességnek megfelelően korlátozzák.

A csütörtöki kormányhatározat egységesíti a kulturális- és sportrendezvényekre, tanfolyamokra, mozikra, színházakra és vendéglátóhelyekre érvényes korlátozásokat: ezentúl mindenütt a terem befogadóképességének legfeljebb 50 százalékát kihasználva gyűlhetnek össze az érvényes Covid-igazolvánnyal rendelkező résztvevők, ha az adott településen a fertőzési ráta az utóbbi két hétben nem érte el a lakosság 3 ezrelékét. A 3 ezrelékes küszöbérték felett a befogadóképesség 30 százalékát szabad csak használni. Romániában jelenleg minden megyében meghaladja a 3 ezreléket a fertőzési ráta, ennek országos átlaga csütörtökön elérte a lakosság 15,58 ezrelékét.

MTI

hirdetés