Békés megyében is nagy segítség a 13. havi nyugdíj

13. havi Fotó: Körös Hírcentrum

A 13. havi nyugdíj kifizetésével, mértékével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Herczeg Tamás országgyűlési képviselő és Szrenka Pálné Erzsébet, a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnöke Békéscsabán.

hirdetés

Nagyjából másfél évvel ezelőtt indult el az a gondolkodás, hogy a 13. havi nyugdíjat valamilyen formában vezessék vissza. Akkor négy év alatt, fokozatosan szerették volna visszaállítani. Azonban a gazdasági viszonyok lehetővé tették, hogy 2022-ben a 13. havi nyugdíjat teljes egészében megkaphassák az érintettek. Így február 9-től a lakossági folyószámlákra is folyamatosan megérkezik majd az összeg, illetve a posta is elkezdi a kikézbesítést. Az emelés és a 13. havi nyugdíj a 2021-es költségvetéshez számolva egy további 240 milliárd forintos tétel.

hirdetés

Szrenka Pálné nagy örömmel fogadta ezt a lépést, hiszen ez a plusz összeg meg fogja könnyíteni a megyei nyugdíjasok helyzetét is. Mint megosztotta, a szövetségnek összesen 9000 tagja van, és körülbelül 92 szervezete, tehát megyeszerte vannak nyugdíjasaik. A szövetség tavaly ünnepelhette 25. születésnapját, Szrenka Pálné pedig már 12 éve vezeti. Kulturális, sporteseményeket rendszeresen szerveznek, minden program a szabadidő hasznos eltöltését kínálják a korosztály tagjai számára.

hirdetés