Vasárnap a győri Olimpiai Sportparkban rendezték meg az év első országos bajnokságát: az ifjúságiak rangos megmérettetésén hetvenhat klub több, mint háromszáz judósa lépett tatamira. A Békés Megyei Kano Judo SE ifjúsági csapata eredményesen zárta a napot – tájékoztatta hírportálunkat Gyáni János edző.
Női -63kgban az egyesület egyik legnagyobb reménysége és ifjúsági válogatottja, Szentandrászki Gréta állt tatamira. Gréta kirobbanó formát mutatott a verseny során, esélyt sem adott ellenfeleinek. A súlycsoport kiemeltjeként sorra nyerte ippont érő akciókkal a mérkőzéseit, három győzelemmel a döntőbe kvalifikálta magát. A fináléban a csabai versenyző uralta a küzdelmet, első akciójára wazarit ítéltek a bírók, amit egy hatalmas ippon értékű technika követett, így megszerezte az aranyérmet és ezzel ötödik országos bajnoki címét. Gréta a súlycsoport első számú válogatottjaként számos nemzetközi versenyen fogja képviselni Magyarországot, mint Európa Kupák, Európa Bajnokság, Világbajnokság és Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál.
Ez is érdekelheti
Elkötött egy traktort, azzal ment haza Kevermesről KétegyházáraAz egyik legnépesebb női kategóriában -52kgban a háromszoros magyar bajnok, Szabó Karolina tért vissza a hazai versenyéletbe. A tőle megszokott határozott stílussal mozgott a szőnyegen, ipponnal győztes mérkőzéseit követően a negyeddöntőben folytatta a versenyt, ahol kiegyenlített csata után a későbbi országos bajnok jutott tovább. Karolina a vigaszágon két magabiztos győzelem után a bronzéremért küzdhetett meg, ahol hamar bebizonyosodott, ki a jobb. Az egyesület reménysége gyönyörű kontra technikával múlta felül ellenfelét és állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
A férfiak pluszos kategóriájában Bozó Bence és Kara Bence állt szőnyegre. Egy-egy ippont érő technikás győzelem után a csapattársak ismét egymással küzdöttek meg a továbbjutásért. A mérkőzés során Bozó Bence bizonyult aktívabbnak, így ő mérkőzhetett meg a bronzéremért, míg a többszörös bajnok Kara Bence ezen a versenyen pontszerző hetedik helyen zárt. Bozó Bence a korábbi országos bajnokkal küzdött meg a bronzéremért, ahol hibát vétett, így pontszerző ötödik helyen végzett.
-66kgban Kiss Huba tért vissza bokaműtét után. A visszatérés sikeresnek bizonyult, hiszen két szép győzelmet hozott a versenyen. Huba végül a legnépesebb súlycsoportban pontszerző hetedik helyen zárt.
Női +70kgban a diák korosztályú Kertész Lívia is megmérettette magát, végül pontszerző hetedik helyen végzett az idősebbek között.
A bajnokság összesített egyesületi rangsorában hetvenhat egyesület közül a BM Kano Judo SE Gyáni János vezetésével az előkelő hetedik helyen végzett.
Fotón balról jobbra: Kara Bence, Kiss Huba, Szentandrászki Gréta, Gyáni János edző, Szabó Karolina, Kertész Lívia és Bozó Bence