Tizenegy éve ellenőrzi a játszóterek biztonságos üzemeltetését

játszóterek Illusztráció: Pixabay

Kifelé megyünk a télből, a napokban egészen tavasziasra forduló időjárás sok kisgyereket csalogathat ki a szabadba. Biztonságuk érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság tizenegy éve ellenőrzi a játszóterek üzemeltetésére vonatkozó előírások teljesülését.

hirdetés

2011 óta 8600 helyszínen 66 ezer eszközt vizsgáltak. Átlagosan minden második mászóka, csúszda esetében állapítottak meg jogsértést. Az ellenőrzéssorozat tavalyi fordulója minden eddiginél kedvezőbb eredménnyel zárult, de még bőven van hová felkapaszkodni.

hirdetés

A játszótéri eszközök biztonságos használatának feltételeit az üzemeltető köteles biztosítani. Kijelölt szervezetekkel kell elvégeztetnie az újonnan telepített hinták, mászókák, csúszdák, egyebek használatba vétel előtti, majd ezt követően időszakos ellenőrzését is. Utóbbiak elvárt gyakoriságát a korábbi négy évhez képest 2020 nyarától három évre szigorították.

Ha a szakértő hibát jegyzőkönyvez, azt az üzemeltetőnek orvosolnia kell: ki kell javítania vagy el kell bontania az eszközt. Minden lényeges történést nyilvántartásban kell rögzítenie, a megtett intézkedéseket dokumentumokkal kell igazolnia. A fogyasztóvédelmi hatóság az összes jogszabályi előírás teljesülését következetesen ellenőrzi, és szükség esetén határozottan fellép a hiányosságok pótlása érdekében.

A kormányhivatalok munkatársai a korábbi évek gyakorlata alapján, már szokásosnak mondható módon a közterületen és köznevelési, oktatási intézményeknél működő játszótereket járták sorra 2021-ben is. Ezen felül azonban külön kategóriaként csekkolták le az egyéb helyszíneken, pl. szállodák, éttermek, társasházak udvarán, állatkertek, vadasparkok területén, játszóházakban található eszközöket is.

A tavalyi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a használatba vétel előtti és időszakos ellenőrzéseket a vizsgált eszközök ötödénél nem folytatták le. Ezeket tehát úgy telepítették vagy üzemeltették, hogy biztonságosságukról szakértő nem bizonyosodott meg. Az adminisztratív jellegű feladatokról a játszóeszközök több mint negyedénél nem vagy nem megfelelően gondoskodtak.

A tavalyelőtt hatályba lépett jogszabály-módosítással új kötelezettségként jelent meg az is, hogy az üzemeltetőnek önálló táblán, jól láthatóan és tartós módon fel kell tüntetnie a nevét, székhelyének címét, telefonszámát és elektronikus levelezési címét, továbbá az egységes európai segélyhívószámot (112). E téren minden negyedik játszótéren mulasztottak.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta: „A fogyasztóvédelmi hatóság tavaly összesen 721 játszótéren vizsgált meg közel 5400 eszközt, több mint harmadukkal akadt kisebb-nagyobb gond. A kifogásolási arány a legalacsonyabb volt az elmúlt bő évtizedben, a kormányhivatalok azonban így is 3,7 millió forint bírságot szabtak ki. Az állandó hatósági jelenlét fokozatosan rászorítja az üzemeltetőket a szabályok maradéktalan betartására. A gyermekek védelmét kiemelt fontosságú feladatként kezeljük. Ezért a megkezdett munkát az ellenőrzéssorozat tizenkettedik évében is töretlen lendülettel folytatjuk.” – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

hirdetés