Varga Judit: Áldozatsegítő központ nyílik Békéscsabán

Varga Judit Varga Judit / Fotó: Körös Hírcentrum

A márciusi egri Központ átadása után Békéscsabán nyílhat meg a következő, sorban tizenkettedik áldozatsegítő központ. A kormány célja, hogy 2025-ig minden megyében működjön ilyen intézmény – közölte az igazságügyi miniszter hétfőn a békési megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

hirdetés

Varga Judit elmondta, a már működő központokban és áldozatsegítő pontokon tavaly 17 ezer embernek nyújtottak segítséget. A központok egységes arculattal működnek, néhány napja Debrecenben adtak át egy ilyen központot, melyben az igazságügyi minisztérium munkatársai dolgoznak: lelki, jogi, pszichológiai vagy akár pénzügyi segítséget nyújtanak mások mellett a kapcsolati erőszak, a bűncselekmények vagy akár az emberkereskedelem áldozatai számára. A tárcavezető elmondta, működik egy 24 órában hívható segélyvonal is, a 06/80-225-225-ös számon. Varga Judit közölte, tavaly január 1-jén bővültek az áldozatelérési lehetőségek: az opt-out rendszernek köszönhetően a központok már rendőrségi jelzésre felkereshetik az áldozatokat.

hirdetés

Újságírói kérdésre elmondta: nagyon fontos feladat, hogy az áldozatsegítő központok építése mellett, magáról a tudatosság növelésről is gondolkodjunk. Mint mondta, van Facebook felületük, weboldaluk, és podcast sorozatuk is, amelyek segítenek a tájékozódásban. Az áldozatsegítő központ nem feltétlenül tud majd minden adott helyzetben segíteni, ugyanakkor el tudja juttatni az áldozatot az alkalmasabb segítségnyújtó helyre. Fontos az egyházi szervezetek, illetve a civil szervezetek szerepe is. A helyi képviselőkkel együttműködve meg kell majd találni azokat a szervezeteket, amelyek a legjobb segítséget tudják nyújtani, ezekkel a szervezetekkel kötnek megállapodást – mondta.

Az elmúlt 12 évben 70 százalékkal csökkent Magyarországon a bűncselekmények száma, miközben az áldozatelérés lehetőségei bővültek – jegyezte meg. Az ukrajnai háborúról szólva a politikus közölte, Magyarország részt vesz a humanitárius segítségnyújtásban. Együttérzünk az Ukrajnából menekülőkkel”; de az ország nem járul hozzá fegyverek átszállításához a területén, mert “Magyarország a békében érdekelt”.

Herczeg Tamás / Fotó: Körös Hírcentrum

Herczeg Tamás (Fidesz), Békés megye 1. választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, a központok – amelyekre szakemberek egybehangzó véleménye szerint is szükség van – az állami, önkormányzati és civil szervezetek “segítő akaratát fogják össze”. Közgyűlési döntésre van szükség, hogy Békéscsabán pontosan hol alakítsák ki a központot, így annak a tényleges létrehozása néhány hétnél valamivel többet vesz igénybe – közölte.

Az MTI-nek a békéscsabai menekülttábor újranyitásával kapcsolatos kérdésére Herczeg Tamás úgy fogalmazott: “van már egy megkereséshalmaz”, miszerint szükség lehet Békés megyében is az Ukrajnából menekülők fogadására. Hozzátette, a miniszterrel Kondoroson is jártak, a település felajánlott egy önkormányzati intézményt ilyen célra szükség esetére.

MTI/KHC

hirdetés