18 év fegyházra ítélte elsőfokon a bíróság a gyulai emberölés vádlottját

vádemelés a gyulai gyilkosság ügyében Fotó: Police.hu

A Gyulai Törvényszék nem jogerősen 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte R. R. vádlottat a 2022. március 3. napján megtartott tárgyaláson. A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében.

hirdetés

A bíróság rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, valamint az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról. Kötelezte továbbá a vádlottat 158.495,- forint polgári jogi igény és további sértetti képviselői díj, valamint az eljárás során felmerült 3.916.322,- forint bűnügyi költség megfizetésére.

hirdetés

Az ügy részletei, amelyről korábban portálunk is beszámolt

Egy 20 éves büntetlen előéletű gyulai férfi 2020 májusában minden előzmény nélkül az utcán késelt halálra egy másik férfit. Áldozatát a szemét alá rejtette, és saját barátját is megsebesítette. A Békés Megyei Főügyészség aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat ellene.

A fiatal férfi – aki a cselekmény elkövetésekor 18 éves volt – és kiskorú, 17 éves barátja 2020. május 31-ére virradó éjszaka Gyula különböző vendéglátóhelyein szórakoztak és italoztak. A terhelt nemcsak közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt, de nyugtató hatású gyógyszert is fogyasztott. Hajnali 03 óra körüli időben elmentek cigarettáért a terhelt lakóhelyére, majd onnan gyalogosan visszaindultak a belvárosba. Akkor a terhelt a Wesselényi utcában észrevett egy kerékpárral éppen hazaérkező 27 éves gyulai férfit.

Minden előzmény nélkül odalépett a kerékpárjáról már leszálló és annak kormányát fogó sértetthez, és egy 14,5 cm pengehosszúságú késsel szemből, felülről-lefelé irányulóan összesen négy alkalommal megszúrta őt. A szúrások következtében, amelyek a nyakát, arcát, vállát és mellkasát érték, a sértett előre görnyedt. Ekkor a terhelt további egy alkalommal a hátán is megszúrta a sértettet, aki azonnal összeesett és erősen vérzett. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnali szakszerű orvosi ellátás esetén sem lett volna az élete megmenthető.

A 17 éves fiú észlelte a cselekményt, és közölte a terhelttel, hogy hívni fogja a mentőket. Ezt megakadályozandó a terhelt szúró mozdulatot tett a fiú felé, amely az arcát érte el. Ekkor a fiú megijedt, a helyszínről futva elmenekült és bemászott egy közeli lakóház udvarára, ahol elrejtőzött, a terhelt pedig futva követte őt. Miután nem érte utol, a terhelt hazament a néhány háznyira lévő lakóhelyére. Onnan egy talicskát vitt a helyszínre, belehelyezte az elhunyt sértett holttestét. Majd őt egy közeli szemétgyűjtő szigethez vitte, és ott a holttestet a kukák mellett elhelyezett háztartási hulladék alá rejtette. Ezután hazament, összepakolta a legszükségesebb dolgait, elbúcsúzott a húgától, majd távozott otthonról. Nem sokkal ezt követően a magyar-román határ felé vezető 44. számú út mentén elfogták.

hirdetés